Shows / Pátria Rádió

Pátria Rádió
A Szlovák Rádió és Televízió (STVR) ötödik, nemzetiségi adójának podcast csatornája.
Episodes
Pátria RádióPentaton #75 | Menekülés a valóságból – kiveséztük a GHP Hold című lemezét
A berögződés nagy úr. Sokáig mondogattam, amikor GHP-dalt konferáltam fel, hogy a kelet-szlovákiai hiphoptrió játssza. A meghatározás már nem fedi a valóságot…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-10-11 #1 | Görözdi Judit: "Utolértük Krasznahorkai László apokaliptikus vízióit"
Október 9-én 13.00 órakor ismerhettük meg a svéd Királyi Akadémia döntését, miszerint 2025-ben Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. A…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #23 | Feketeházy János és a hidépítészet aranykora
Idén 130 éves a Mária Valéria híd. 1895. szeptember 28-án adták át a Párkányt és Esztergomot összekötő Duna-hidat, amelyet a vágsellyei származású Feketeházy…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #22 | Hogyan neveljünk kiegyensúlyozott és magabiztos felnőtteket gyermekeinkből?
Az élet első három évében tesszük le az alapjait a boldog felnőttkornak, és ez bizony leginkább a szülőkön múlik. Mit kéne máshogy csinálnunk nekünk szülőknek…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #21 | A színésznek és a közönségnek együtt kell fejlődnie
Varga Lívia lévai származású színésznő kerek húsz éve a kassai Thália Színház tagja. Ebből az alkalomból nemcsak az elmúlt két évtizedről beszélgettünk, hanem…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #20 | A lovak a szabadságot jelképezik
Sereghy Zoltán, komáromi lovaskaszkadőr, a Magyar Lovas Színház tagja és lovasoktató, aki nemcsak a népszerű Hunyadi sorozatban dolgozott, hanem számos…
Pátria RádióArc-Más #06 | Családi legendák, régi naplók és a pozsonyi temetők titkai
Az Arc-Más podcast hatodik részében egy régi pozsonyi család leszármazottja, Samarjay Zoltán nyugalmazott vízgazdálkodási építőmérnök mesélt saját és felmenői…
Pátria RádióZendülés #15 | Az amerikai rémálom? 1. rész
Zendülés – szlovákiai magyar közérzeti beszélgetés Berényi Mátyással, Gál Sárával, Vásík Áron Mátéval és Németh Leventével, Tátrai Bálint és Néninger János…
Pátria RádióHaTuMa #174 | Pénzeső hull apadó kútba
Kiss Tamás szociológus – Sipos Zoltánnal, az ÁtlátszóErdély főszerkesztőjével beszélgetve – terjedelmes interjúban tett jelentést arról a kutatásról, amelynek…
Pátria RádióA nő arcai Gasparik Majával #65 | Karácsony szeptemberben?
Amikor a multik siettetnek, a kézművesek lassítanak Az ősz még csak most kopogtatott az ajtónkon, a multik polcai azonban már a karácsonyi dekorációktól…
Pátria RádióPéJé beszélget #23 | „Sosem azt néztem, hogy mibe fogok belepusztulni, hanem azt, mit kell túlélnem” – vallja Tóth László irodalmár
Úgy adódott, hogy háromszor vágtunk bele a beszélgetésbe, három különböző időpontban. A harmadik került adásba. Akkor rögzítettük, amikor már túl volt a…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-10-04 #1 | Borús képet fest az ország gazdasági helyzetéről a Szlovák Nemzeti Bank legfrissebb előrejelzése
A Szlovák Nemzeti Bank szakembereinek hangneme már a nyári előrejelzés bemutatásakor sem volt túl optimista. Egyértelműen leszögezték, hogy a tartós…
Pátria RádióHaTuMa #173 | Gyuri bácsi megvágta, Laci bácsi gyógyítja
1. Tőkés László kissé megkésve, de annál nagyobb hévvel állt ki Semjén Zsolt védelmében. Gyimesi György is „védelmébe vette” a magyar miniszterelnök-helyettest…
Pátria RádióJó szóval oktasd #12 | A minőség és megmaradás szolgálatában 2.
Ki számít magyar gyereknek? Hogy függ össze a tantervi reform az alapiskolák optimalizációjával? Lesznek-e magyar nyelvű tankönyveink? Oktatási műsorünk…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #19 | Jókai nyomában – virtuális tematikus séta Szabó Csekei Tímeával
Idén ünnepeljük Jókai Mór, „a nagy magyar mesemondó” születésének 200-ik évfordulóját. A Nyugaton a helyzet 2025 szeptember 20-i adásában Jókai szülővárosába…
Pátria RádióArc-Más #05 | Megtérésem története
Szabó Zsolt az édesanyja elvesztése után kezdett el mélyebben foglalkozni a hit kérdéseivel. Azóta önkéntesként és karitatív munkáiról is ismert. Szabó Zsolt…
Pátria RádióHaTuMa #172 | Mocsárcsapoló Polgári Kör
1. Digitális Polgári Körök offline gyűlése Budapesten Miért nem váltották be a DPK-t megelőző Wokebusters és Harcosok Klubja a hozzájuk fűzött reményeket?…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-09-25 #01 | Új otthon Pozsonyban?
Három történet a beilleszkedés lehetőségeiről Az összeállításban három különböző élettörténetet ismerhetnek meg. Başak Dilara Lakatos, Győri Zsófia és Urbán…
Pátria Rádió20250-09-24 Nappali #1 | Méri Eszter az Universiádén nyert aranyérméről
A csallóköznádasdi Méri Eszter teniszező aranyérmes lett az Egyetemi Világjátékokon. A somorjai kezdeteiről, az Universiádén elért sikeréről, edzőiiről, a…
Pátria RádióHaTuMa #171 | Merényletből erény lett
1. Általános sztrájk Szlovákiában, gazdasági megszorítások Romániában, politikai konszolidációs próbálkozások Szerbiában - Kinek a malmára hajtják a vizet? 2…
Pátria RádióJó szóval oktasd #11 | A minőség és megmaradás szolgálatában
Milyen kihívások várnak a nemzetiségi oktatásra Szlovákiában az aktuális tanévben és a közeljövőben? A Jó szóval oktasd legújább adásában az oktatási…
Pátria RádióA nő arcai Gasparik Majával #65 | Szívből dolgozom
Egy ismert hang kevésbé ismert arca. „Szívből dolgozom” – vallja magáról Benyó Erzsébet,kreatív mesefoglalkozás-vezető. Több száz mesét ismer, miközbenaz…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-09-16 #01 | A korábbinál sokkal kifinomultabb módszereket alkalmaznak a csalók, hogyan ne váljunk átverés áldozatává?
A csalások különböző fajtái tulajdonképpen évek óta azéletünk részét képezik. Az utóbbi hetekben azonban úgy tűnhet, hogy az átverések száma drasztikusan…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-09-15 #1 | Tátrai tigrisből sebeit nyalogató kiscica
Bekövetkezik-e a szlovák gazdaság teljes újraindítása? A szlovák gazdaság egy ideje már igen gyengén muzsikál, a növekedés üteme ugyanis rendre alulmúlja az…
Pátria RádióHaTuMa #170 | Hosszú gumibotok éjszakája
1. Brutális tömegoszlatás Újvidéken Átlépte-e a szerbiai rezsim az autokrácia és a diktatúra közötti határvonalat? Van-e visszaút ezután a párbeszédhez és a…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-09-10 #1 | Személyes történetek a magyar nyelvtanulás két oldaláról
Beszélgetés Marianna Angouris Husáriková nyelvi lektorral és Alexander Füle nyelvtanulóval. Ha valaki Pozsonyban magyarul nem beszélőként szeretné tanulni a…
Pátria RádióNappali 2025-09-09 #1 | Darvas Iván 100 – Perfekcionizmus és játékosság
A színészóriás alakját Szegő Jánossal idéztük meg. Darvas Iván, 100 éve 1925. június 14-én született Beje községben. Beje azóta Tornalja városrésze lett…
Pátria RádióKeleten a helyzet #16 | Egy generáció bele fog fulladni a rengeteg fotóba
A Keleten a helyzet című műsor célja, hogy bemutasson néhány az ország keleti feléhez kötődő érdekes személyiséget. Ennek a résznek Kopasz Viktor fotóművész a…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #18 | A művész is egy munkásember, aki teszi a dolgát
Kopócs Tibor festőművész 31 alkotásból álló, életművének szűk keresztmetszetét nyújtó kiállítása júliusban zárult a komáromi Platz Galériában. A hat évtizede…
Pátria RádióHaTuMa #169 | Hazáink, Autokratisztán, Weimarisztán, Abszurdisztán
Az újvidéki tragédia emléke még mindig képes tízezreket az utcára hívni Szerbiában, miközben a rezsim egyre brutálisabb eszközökhöz nyúl – a fizikai erő…
Pátria RádióJó szóval oktasd #10 | A lehetőségek helye lehet-e az egyetem?
Mit gondolnak az egyetemisták a felsőoktatási törvény módosításáról? Augusztus 20-ai ülésén fogadta el a kormány a felsőoktatási törvény módosítását. A…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-09-01 #1 | „Az a Kárpátalja már nem létezik, ahonnan eljöttem”
Beszélgetés az újrakezdésről a Budapesten élő Császár Istvánnal. Császár István Kárpátalján született. Elmondása szerint ma is ott élne, ha nem tör ki az…
Pátria RádióHaTuMa #168 | Hányszor zengett ajkain
Ajsa Luna énekesnő augusztus 20-i fellépésén ülve és cigarettázva énekelte el a magyar himnuszt, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Ezt követően Orbán Viktor…
Pátria RádióNappali 2025-07-16 #1 | Petőfi útitársa
Szálinger Balázs József Attila-díjas magyar költő tavaly végigjárta Petőfi Sándor 1845-ös felvidéki útját. Többek között érintette Kassát, Eperjest, Rozsnyót…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #17 | Színészből rendőr, nyugalmazott alezredesből újra színész
Skronka Tibor színművésszel és nyugalmazott alezredessel, a Komáromi Jókai Színház művészével beszélgettünk Nyugaton a helyzet című műsorunk 2025 augusztus 9-i…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-08-23 #1 | Ondrejcsák Róbert: Szlovákia létfontosságú érdeke egy független Ukrajna
Ukrajna még mindig fegyverropogástól hangos, de Kijev támogatói már azon dolgoznak, hogy egy esetleges békekötést követően biztonsági garanciákkal…
Pátria RádióHaTuMa #167 | Az emberarcú hatalom lesújt az anarcho-liberális lincselőkre
1. Augusztus 20. – az államalapítás ünnepe a határon túl - Miről szóltak az ünnepi beszédek Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken? - Beindult-e a…
Pátria RádióJó szóval oktasd #09 | Kreatív írás az oktatásban
Készségfejlesztés, önkifejezés és kreativitás az iskolapadban és azon túl „Csak a kreativitás képes megteremteni a kreativitást.“ – határozta meg Niklas Luhman…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #16 | A komáromi erőd története Ozimy Andrej kalauzolásával
Közép-Európa egyik legnagyobb és történelmileg legfontosabb katonai erődítményével, a komáromi erőddel foglalkozunk. Megtudhatják, mikor, miért és milyen…
Pátria RádióPentaton #74 | „Felvidéken élek, büszke vagyok” – a CloudBurst-sztori
„Itt élünk, nem megyünk sehova, szívünknek itt az otthona. Rossz szemmel néznek ránk már rég, pedig mi nem vagyunk ellenség” – ezzel indul a CloudBurst egyre…
Pátria RádióPentaton #73 | Az Ördög útja, drum and bass meg a hallelujah – Aszpikpatkány új dalai
„Aszpikpatkány egy olyanfajta felelősség, amit én eddig színészként nem éltem át. Írok és költők szavai voltak a számban. Itt a saját gondolataimat, zenémet…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-08-09 #1 | „Orvos még nem voltam“ – Beszélgetés Birkás Krisztián fotóssal, tartalomgyártóval
A közelmúltban egy-egy szakképzéssel kapcsolatoskonferenciáról közöltünk összeállítást Varsóból és Brüsszelből. Mindkét alkalommal a vajdasági származású…
Pátria RádióHaTuMa #166 | Egy forró ősz előszele
1. Ostromállapot a szerbiai városok utcáin - Miért most keményített be a Vučić-rezsim? 2. A szlovák többségű vajdasági Petrőc az ellenállás egyik szimbólumává…
Pátria RádióPéJé beszélget #22 | Maximális fokozaton – Hostomský Fanni nyara
Meghívtam a műsoromba zenei projektje, az Aszpikpatkány új dalai kapcsán. S mivel volt egy szabad délelőttje, gondoltam, kihasználjuk az időt, kifaggatom őt a…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #15 | Nincs idő gólörömre
2025. július 10–12. között immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a gútai Hajómalom Fesztivált, amely idén először nemzetközi fellépőkkel is bővült. A…
Pátria RádióHaTuMa #165 | Spongyával jött, nem tekenővel
Magyar Péter a Partium után Erdélybe is „elmerészkedett”. Egy héttel Tusványos után megjelent a nagyadorjáni Közösségi Párbeszéd Táborban – amelyet sokan az…
Pátria RádióJó szóval oktasd #08 | Reform és valóság, merre tart a fizikaoktatás?
Milyen változásokat ígér az oktatási reform a fizika számára? Mennyit lehet átadni belőle a diákoknak, elég-e a módszertani váltás ahhoz, hogy változzon a…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #14 | A higgadtság és a rugalmasság nagyon fontos az életben
Az edzői és a labdarúgói hivatás szépségeiről és kihívásairól, alkalmazkodásról és szenvedélyről, stresszről és higgadtságról, családról és szakmáról…
Pátria RádióSzombati Reggeli 2025-08-04 #1 | Szlovákiában évek óta válságkasszaként kezeljük az uniós forrásokat
Szlovákiában egyfajta folklór, hogy az uniós alapokból származó forrásokat, amiket a régiók fejlesztésére, az oktatás modernizációjára, valamint az…
Pátria RádióNappali 2025-06-20 #1 | Olyan filmet akartunk, amiről beszélnek az emberek
Múlt éven mutatták be a Hancsovszky című szlovákiai magyarfilmet. Már eltelt annyi idő, hogy összegző módon kiértékelhessük ezt a művészeti vállalkozást…
Pátria RádióPéJé beszélget #21 | Mészárosok görbetükre
Ritkán történik ilyen a felkészültségre törekvő riporterrel. Úgy ültem be a stúdióba erre a beszélgetésre, hogy fogalmam sem volt, mely irányba indulunk el, és…
Pátria RádióHaTuMa #164 | Rászámolnak a ránk számítókra
1. Orbán Viktor megtartotta szokásos, világmagyarázó beszédét, a határon túli magyar politikusok pedig sokadszor is hűségesküt fogadtak a „nemzeti kormánynak”…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #13 | Arra törekedtem, hogy híresebb legyek, közben elvesztettem az önazonosságomat
Mi a közös a reggae és a metál zenében? Erre kerestük a választ Bohil Otto, komáromi zenésszel, aki Superior néven vált ismertté a magyar és szlovák reggae…
Pátria RádióNyugaton a helyzet #12 | Ez egy olyan közeg, amelyért érdemes ezt csinálni
Hogyan lesz egy gyerekkori szenvedélyből hivatás? Nagy Krisztián már több mint tíz éve a DAC 1904 labdarúgóklub PR-menedzsere és sajtófőnöke – de az ő…
Pátria RádióPéJé beszélget #20 | „A zene az kell, mert körülölel” – egy vidám délelőtt összefoglalója
„A művészeti tantárgyaknak, így a zenének is meg kell találni a megfelelő és méltó helyét az oktatási rendszerünkben, mert sokszor igaztalanul a perifériára…
Pátria RádióHaTuMa #163 | Jó tábornak nem kell fillér
Gombaszög és Tusványos – két határon túli nyári tábor, amely nem kizárólag a fiatalok és a zene kombinácijára épít, mint a legtöbb hasonló rendezvény, hanem…
Pátria RádióSzöveg-köz #05 | „A legjobb ötleteim úszás közben jutottak eszembe“ – beszélgetés Eszéki Erzsébet kulturális menedzserrel
Eszéki Erzsébet számára az a megszokott, hogy a háttérbenmozog, de olyan fontos háttérmunkát végez, amely nélkül számos kulturális, leginkább irodalmi, zenei…
Pátria RádióJó szóval oktasd #07 | Szintlépés vagy lemaradás
Június végén díjazta a Szlovák Mesterséges Intelligencia Szövetség (ASAI) az év egyéniségeit. A díjat hat kategóriában ítélték oda: az Év tanulója, Vezető az…
Pátria Rádió2025-07-14 #1 | A gyermekek és okoseszköz használat: érvek pro és kontra
A családi étkezések alatt is tilos mobilozniuk a gyerekeknek, még az asztalnál sem lehetnek ott az eszközök Bill Gateséknél. Ezzel összevetve mi a szlovákiai…
Pátria Rádió2025-07-10 #1 | Egy garázsban vásárolt kódex története
Egy jó állapotban lévő, feltehetőleg 14-15. századi kódexbukkant fel a Csallóközben, amely az eddigi ismeretünk szerint öt darabból álló szepesolaszi…