Latest / Tudatos Döntések / Pokorny Lia: „Kétszer sem vettek fel a Színművészetire, és ez volt a legnagyobb szerencsém!”

Transcript

Pokorny Lia: „Kétszer sem vettek fel a Színművészetire, és ez volt a legnagyobb szerencsém!” · Tudatos Döntések

0:00
SPEAKER_00: Amikor az ember egyetlen célra teszi fel az életét, a visszautasítás nem csupán kudarc, hanem a belső világ teljes megsemmisülése.
0:07
SPEAKER_00: Pokorni liha őszintén van arról a pontról, ahol a jövő képokra.
0:11
SPEAKER_02: Nagyon nehéz volt megélnem azt, hogy kétszer semettek fel a szín művészetire.
0:16
SPEAKER_02: És az pokolbolt.
0:19
SPEAKER_02: Nem értettem azt, hogy én tudom, hogy ezzel van dolgom, és az élet nem igazol, és teljesen össomlottam.
0:26
SPEAKER_00: Megfelelősi kényszer és a határok hiánya láthatatlan láncskép irányítja mindenfokat.
0:31
SPEAKER_00: Amíg a fájdalmas igazság kimut.
0:33
SPEAKER_00: Ez a felismerés nem gyengeség, hanem az első lépés valódi ottér fel.
0:37
SPEAKER_02: Onnantól kezdve volt felszabadítva, hogy én ezt ki tudtam mondani, hogy én egy függő gondolkodású ember vagyok.
0:44
SPEAKER_02: És hogy a függőség az egész életemet hogy szörny.
0:48
SPEAKER_00: A folyamatos készenlét és a mások igényeinek előtti behelyezése végül elvezeti az embert a teljes érzelmi kimerülés.
0:54
SPEAKER_00: A kiégés itt nem a végállomás, hanem a bátor döntések katalizál.
0:58
SPEAKER_00: Rettenetesen kiégtam.
1:00
SPEAKER_00: Elfáradtam.
1:01
SPEAKER_00: Ebben a megfelelésben.
1:03
SPEAKER_00: Van egy pillanat, amikor a tanult elmélet éles helyzeté válik, és a sorsforító nemetmondás végleg bezár egy nyilatny fejezetet.
1:10
SPEAKER_02: Az utolsó pont a színházban az volt, hogy nem emlékezzé pár évvel ezelőtt kaptam születésen napomra egy könyve tőled, aminek a címe az volt, hogy tanulj meg nemet mondani.
1:21
SPEAKER_02: És uram köszönöm, megtanultam.
1:32
SPEAKER_01: Szép jónapot kívánok, én Szilági Gábor vagyok, ez pedig itt a tudatos döntések podcast a rimány magazin podcastje.
1:39
SPEAKER_01: Ebben a podcastben olyan vendégeket hívok, akinek az életútja, vagy a szakértelme, vagy mindkettő, vagy egyszerűen csak egy érzés arra a sarkal, hogy meghívjam ebben a podcastbe beszélgetni.
1:51
SPEAKER_01: A mai vendégen egy olyan országosan közismert színésznő, aki a drámáktól a nagyon könnyebb területekig, vagy hogyha picit elárulom magam, akkor a beugrócímű műsornak az egyik alaptagja volt, ami azt hiszem, hogy egy egész országot megmozgatott, úgyhogy most már nem nagyon fogom tudni tovább húzni ezt a dolgot.
2:14
SPEAKER_01: Nagyon szeretettel üdvözlöm, pokórni Lia, szia li a örülök.
2:18
SPEAKER_02: Köszönöm a meghívást!
2:20
SPEAKER_01: Miért keltette fel az érdeklődésemet?
2:23
SPEAKER_01: Egyrészt azt tudni kell a nézőknek, hogy volt egy magazin, ami van egy magazin, aminek a novemberi számában te voltál az egy fő interjú, amit László Krisztina főszerkesztő asszony készített veled, és láttam, hogy valami elképesztően csodálatos fotózás tette hozzá, és erre mi nagyon büszkék is vagyunk külön, hogy próbálunk mindig olyan fotózásokat szervezni, ami egy picit eltér a csodálatok átlagosnak.
2:51
SPEAKER_01: Jól érezted magad ezen a fotózáson?
2:54
SPEAKER_02: Nagyon.
2:55
SPEAKER_02: Elkényeztetve éreztem magam, közben minden olyan magától értetődés könnyű volt, és annyira azt éreztem, hogy olyan egy ízlésben gondolkodunk, és ezek a képek szerintem az egyik legszebb sorozat, amivel ha rólam készült.
3:13
SPEAKER_01: Ezt én a másik oldalon ülőként, ezt meg csak megerősíteni tudom ebből, sugárzik a valódi nőiesség.
3:20
SPEAKER_01: Ez jelenti azt, hogy megérkeztél.
3:24
SPEAKER_02: Még nem érkeztem megton vagyok, mert azt vettem észre az életemben, hogy ilyen nagy körök vannak, amit valahogy bejártam, akkor jön a következő, mint az ilyen végtelenek sorozata, csak újra és újra is tovább és tovább hömpöljök, és amikor valamit így megfejtek és lerakok, és azt érzem, hogy megérkeztem.
3:51
SPEAKER_02: Azon a ponton indul útjára a következő ilyen hullám.
3:55
SPEAKER_02: Persze vannak kisebbek nagyobbak, és valóban egy nagyobb ilyen gócponton, vagy egy ilyen sorsfordító időszakon átestem az elmúlt években, és ott nagyon sok minden változott, és nagyon sok mindenben hoztam meg a döntéseimet.
4:17
SPEAKER_02: És ezekért a döntésekért hálás vagyok magamnak, mert egy barátnőmatát mindig idézem ez az egyik mondat, amit így fölírtam ide a homlokomra, hogy minden gyárva döntésnek van következménye, és minden bátor döntésnek hozamak és igen volt hozam ezeknek a bátor döntéseknek az életemben.
4:42
SPEAKER_01: Erre nagyon kíváncsi vagyok, de egy nagyon picit vissza szeretnék ugrani az életet de egészen pontosan a gyerekkorodik.
4:50
SPEAKER_01: Gyerekkorodban is színésznő szerettél volna lenni?
4:53
SPEAKER_02: Igen, alapvetően igen.
4:54
SPEAKER_02: Te gyerekkoromtól kezdve azt éreztem, hogy igen, én színész leszek, de olyan távol voltam tőle, azt le tudtam, hogy hogy kell annak lenni.
5:06
SPEAKER_02: És igazából nem is színházban találkoztam először színészekkel, hanem mesek azettákon keresztül hallottam őket, és ahogy mesét mondanak.
5:16
SPEAKER_02: És a gottárjában éltünk, és az emeletes rágyban feküdtünk az öcsemmel, és a szüleim előtte vagyztünk, vagy olvasta mesét, de utána bekapcsolták a kazetta A vagy B oldalát, és amíg az lenem járt, akkor én azt végig figyeltem, hogy jó, hogy a szüleim olvasnak, de ők, akik ezek a varázslók, mindig azt éreztem, hogy ők valami valami más tudnak, és én egyszer így szeretnék mesélni.
5:47
SPEAKER_02: És aztán persze jött az óvodában, hogy én mindig nagyon szerettem versetmani, és soha nem féltem, bár ez nem kizáróak, mert vannak olyan kollégáim, akik egyáltalán nem érezték azt kis korukban, hogy feltétlenül szeretnek megnyilvánulni.
6:03
SPEAKER_02: De nekem ez valahogy nagyon tetszett, vagy azt éreztem, hogy így.
6:10
SPEAKER_02: bohc voltam.
6:12
SPEAKER_02: Nem lehetett róla olyan fotót készíteni, ami nem vágnék valami grimaztet és mindig valami, valahogy játszania az arcommal, a kezemmel, a testemmel, és hogy valami ott belül moszorog, amiben azt éreztem, hogy nem leszek gátlásos attól, hogyha a testemet használni tudom, hogy kifejezek dolgokat.
6:43
SPEAKER_01: Olyan érdekes, hogy a habitus az már ilyen nagyon pici korban megjelenik az emberben, hogy valaki például mere szerepelni, és a szüleidben támogattak, vagy észrevették ezt, vagy ez csak később alakul ki.
6:57
SPEAKER_02: Szerintem ők nagyon élvezték, vagy arra emlékszem, hogy ők ezen nagyon jól szórakoztak, azt nem tudom, hogy mennyire gondolták, hogy én egyszer esetleg tényleg színész leszek, vagy ez csak a legtöbb gyerek előjön egyszer kis korában ezzel, és azokat a gyerekeket, akik intenzívebbek, vagy kevésbé átlásosak, a szülők előszeretettel szeretik már ott tudni a színpadon, hogy belőle biztos színész lesz, vagy a szüleim ezel így voltak-e vagy sem azt nem tudom.
7:30
SPEAKER_02: De talán nem érte őket meglepetésként, amikor aztán később már nem kamasz voltam, mert azért jóval idősebben felvételeztem, azt hiszem 25 évesen felvételztem a szímészetre.
7:47
SPEAKER_02: Tán először, és előtte voltam a 23 éves korontó a Pinces színházban.
7:52
SPEAKER_02: Igen.
7:52
SPEAKER_02: Tehus három évesen kezdtem, hát azt hiszem ez nem lepem meg őket.
7:56
SPEAKER_02: De én ebben elég szabad kezet kaptam.
8:00
SPEAKER_02: Egyrészt szabad kezet kaptam, másrészt meg valahogy így kevésbé.
8:10
SPEAKER_02: Főleg a pukám részéről, valahogy ő úgy elzárkozott attól, hogy azt csinálok, amit akarok.
8:16
SPEAKER_02: És akkor így emlékszem, hogy estem keltem ebben az egészben, hogy ezt hogy is kell csinálni.
8:22
SPEAKER_01: És a kettő idő között, tehát az ovoda, és a 25 éves felvételés között ott megmaradt ez, vagy ott azért jött valami más is, amit úgy elkezdtél csinálni, de valójában nem ott kötöttél ki.
8:36
SPEAKER_02: Az iskolában, általános iskolában viselod igen.
8:40
SPEAKER_02: Ott nagyon sokat szerepeltünk, így az iskolával is, meg az iskolán belül is.
8:47
SPEAKER_01: Szavaló arrájtek, hogy rád lehet építeni ilyen dolgokat, ugye?
8:52
SPEAKER_02: Igen.
8:53
SPEAKER_02: Sok szavaló verseny volt, igen, én ezt nagyon szerettem.
8:56
SPEAKER_01: Milyen volt, hogy emlékszel vissza a családi életre?
8:59
SPEAKER_01: Most olvastam, hogy ti rengeteget költöztetek, meg egy apukár szakács volt, és nagyon sokat költöztetek.
9:06
SPEAKER_01: Ez nagyon érdekes, mert úgy olvastam, mintha ez erőt adna neked.
9:10
SPEAKER_01: Én meg képzeled ezt úgy értem meg, mert nekem ugyanez volt, hogy én pont ellenkezőleg éltem meg, tehát hogy én rettenetnek éltem meg.
9:18
SPEAKER_02: Minden költözést.
9:20
SPEAKER_02: És például a változás most hogy éled meg?
9:23
SPEAKER_01: Most már könnyebben, de ott annyi változást kaptam egyszerre, hogy és azért kérdeztem tőled a habitust, mert én meg abszolút magamba zárkozó, hát ha nekem szavarnom kell, akkor tudod elsüllyedek a földbe teljesen.
9:39
SPEAKER_01: Ugye azért említettem ezt meg, hogy mennyire érdekes, hogy így egy hasonló, picit hasonló inkább így jó szó.
9:46
SPEAKER_01: Történet, mennyire más fel tud vinni a embereket ebbe a dologban.
9:50
SPEAKER_01: Ha bár érdekes módon, amikor középiskolás voltam, akkor már iskola rádiós voltam, tehát valójában volt valami bennem, hogy ha valami máson is kell fejeznem magam, de érdekes, hogy úgy, amit te mondasz, hogy nem.
10:03
SPEAKER_01: És akkor de mi volt béterv, tehát hogy nem volt az általános iskolában, ugye el kellett dönteni, hogy akkor mi legyen az irány.
10:11
SPEAKER_02: Én össze-vissza csapódtam, tehát hogy én a fogalmam nem volt.
10:16
SPEAKER_02: Tehát hogy annyira távol, olyan távol énak tűnt, hogy úristen színházban színésznek, az hogy jut el odáig valaki.
10:24
SPEAKER_02: És aztán utána én tényleg úgy lázadtam is valamennyire kamaszkoromban, tehát hogy én meg szerelmes lettem, és akkor én csak ennek a szerelemnek éltem, meg így igazából semmit nem csináltam, felvételni, se tanulni, se semmit.
10:42
SPEAKER_02: A gimnáziumot úgy végig bukdácsoltam, meg átmentem estre, igazából egyáltalán nem mozik.
10:51
SPEAKER_01: Teljesen.
10:52
SPEAKER_01: De mégis megmaradt az, hogy színésznő akarsz lenni.
10:56
SPEAKER_01: És mikor járt el először színházba, amikor megerősödjön ez az érzeted?
11:00
SPEAKER_02: Hát kis koromban a szüleimben voltunk nem sokat.
11:05
SPEAKER_02: A gótaljából nehezen jutottunk el színházba, báb színházra, emlékszem, hogy voltunk, nem is emlékszem, hogy ez melyik volt az első színházi előadás, amit így eljöttünk megnézni.
11:19
SPEAKER_02: De valahogy az, hogy én színész leszek, én én nem színész akartam lenni, hanem tudtam, hogy az vagyok.
11:27
SPEAKER_02: Hű, ez egy elég komoly identitás, nem?
11:30
SPEAKER_02: Igen.
11:31
SPEAKER_02: Igen.
11:32
SPEAKER_02: Egyszerűen egyre inkább úgy kikristálítod, hogy nekem ez az után is pont.
11:37
SPEAKER_02: Pedig az első felvételek népok a pince színhba, olyan rossz voltam, hogy haladja a másikat.
11:43
SPEAKER_02: Nem miért mondod azt, hogy rossz voltál?
11:45
SPEAKER_02: Mert azt gondoltam, hogy az a színjátszás, hogyha nagyon szentimentális vagyok, és emlékszem, hogy ilyen felvételény vagy nem jelenet volt, hogy megyek és letépek egy rózsa szállat és a keblemre szorítom, és ilyen bordoztó dolgol.
12:02
SPEAKER_02: Eben a romantika is benne van, meg az nyilván, hogy én nagyon valamit akkor is már ki akartam fejezni csak nagyon rossz eszközökkel.
12:14
SPEAKER_02: Tehát egy teljesen más gondoltam arról, hogy mi a színház.
12:18
SPEAKER_02: És olyan érdekes, hogy a Pinceszéhez volt az első, ahol én studiós is voltam, megjátszottam is, és emlékszem, hogy egy előadás alatt olyan volt, mint egy csomó minden úgy megértésre talált benne.
12:36
SPEAKER_02: Helyére került bennem.
12:38
SPEAKER_02: Igen, még persze nyilván egy csomó mindent nem tudtam, de egyszer csak rájöttem arra, hogy ez micsoda micsoda szabadságot fönn a színpadon, és hogy hogyan tudok önfeletté válni, ugyanakkor nagyon is jelen lenni, és nagyon érteni.
12:57
SPEAKER_02: Az a gesztus, az a mozdulat, az miről szól.
13:01
SPEAKER_02: Tehát már ott elkezdtem valahogy így megérezni azt, hogy nagyon nagy energiák szabadulnak föl.
13:10
SPEAKER_02: Nagyon nagy energia nélkül nem is lehet igazán átvinni a gondolatokat a nézőknek, de ez a nagy energia, tehát akkor még egyébként rendetesen sok voltam az gondolom, közben meg mégis a bátorságot megértettem, hogy itt meg kell mutatni magam.
13:31
SPEAKER_02: És nem azt, hogy nem a külsőségeket megmutatni.
13:37
SPEAKER_02: Han lehet eltitkolni, hogy ki vagyok valójában, mert az csak egy ilyen.
13:47
SPEAKER_02: Az nem lesz igazi.
13:49
SPEAKER_02: És nekem meg nagyon számított az, hogy az igazi legyen és játék.
13:56
SPEAKER_02: A szó legnemesebb értelmében játszani, játszani fönt a partneremmel, a kellékekkel, a gondolattal, hogy én most egy másik világba csöppentem, és az a másik én mit él meg ezekben a helyzetekben, és el lehet vele szaladni gyakorlatilag egy teljesen másik síkon, ha én ezt az életet élném én ebben hogy léteznék.
14:23
SPEAKER_02: Ha ilyen gondolataim lennének, ilyen dolgok történek velem, akkor én azt hogy élném meg?
14:31
SPEAKER_02: Hogy reagálnék, akkor ilyen mondatot kapnék, és ha a dühömet megélhetem, a csalódásaimat megélhetem, hogy végtelen nagy szabadság volt.
14:44
SPEAKER_01: Olyan érdekes, mert amikor erről beszélgetek, akkor ebben tényleg előjön a szabadság.
14:50
SPEAKER_01: De valaki menekülésként mondja el, hogy neki nagyon-nagyon jó dolog, hogy belebújhat valakinek a bőrébe, és akkor nem a sajátjában van, de a te szavajból nem ezt nőjött ki, hanem az, hogy te ott tudsz önazonos lenni.
15:05
SPEAKER_01: Hazán, ugye?
15:06
SPEAKER_02: Igen, és tehát az úgy a szabadságot megélni, hogy ahogy ez a bizonyos tudatossággal.
15:16
SPEAKER_02: Hol találkozik mondjuk egy szerep?
15:18
SPEAKER_02: Valóban az én megéléseimmel, összegzéseimmel, az őszintességemmel, tehát a csalódásaimmal, fájdalmaimmal, a hazugságaiimmal, a kis térűségemmel, a gyávasságommal, és akkor a szerepen keresztül beszéljek erről.
15:43
SPEAKER_02: Ez is egy tudatosság.
15:45
SPEAKER_02: Ez egy kicsit monológis önmagadhoz is.
15:47
SPEAKER_02: Inkább azt mondom, hogy egy szerepen keresztül megosztani, ahova nagyon nehéz hozzáférni saját magunkon belül, vagy magamon belül nehezebb volt, mert rossz látni, hogy ilyen is vagyok mondjuk.
16:03
SPEAKER_02: De már anélkül, hogy én akkor még nem volt önismereti munk, amiben benne voltam, de valahogy azt érzékeltem, hogy anélkül nem lesz valódi, ha én nem szembesítem magam azzal, hogy egyébként én szoktam gyávba lenni, meg voltam áruló, meghazudtam.
16:23
SPEAKER_02: És hogy ezeket a felmentéseket én lerakom abban a pillanatban, persze egy védelem is volt, hogy egy szerep mögött vagyok, de magammal akkor is el kellett számolni, hogy én azt abban a pillanatban én őszintén fogom azokat a mondatokat kimondani, és nem az van, hogy ezt csak a szerep mondja nem ezt én mondom.
16:43
SPEAKER_02: És az nagyon érdekes élmény volt, amikor így.
16:49
SPEAKER_02: Elkeztem valahogy így kimondani.
16:53
SPEAKER_02: Aztán utána az önismereti munkában az a része, hogy én hogy dolgoz föl, hogy értem meg, hogy azok miből vannak, tovább színezték mindig a szerepeket.
17:03
SPEAKER_02: Mert én nem elmenekültem a szerepekben, én használtam őket.
17:08
SPEAKER_02: Használtam arra, hogy megértsem magamhoz is egy szituáció, egy-egy szereplő működése óvatatlanul magamban elindított egy tisztulási folyamatot, vagy egy szembesülést, vagy egy olyan reflexzió, és az, hogy amikor én ezt megteszem, hogyan tudom abban belecsempészni azt az összegzést, ami nekem is egy összegzés, de a nézőnek is.
17:34
SPEAKER_02: Abban is egy tudatosság volt, hogy én ezzel átadok gondolatokat, ha elindít valakiben valami hiszen benn is elindított.
17:45
SPEAKER_02: A színházat gyógyulásra, gyógyításra használom, mint menekülés.
17:50
SPEAKER_01: Mont ez jutott az eszembe, hogy valószínűleg neked lehet, hogy ez volt az első tápiás élményed magaddal, amikor szembesülni kellett vele.
18:00
SPEAKER_01: Volt olyan az életedben, hogy egy olyan konfliktust, amit magában a konfliktusban nem tudtál feloldani, azt feloldottad a színpadon magadban?
18:09
SPEAKER_02: Nem.
18:10
SPEAKER_02: Inkább feszültség oldódott, de sokszor volt nagyon megpiskált azt, hogy itt mi van bennem, ami megakadt, vagy mi van bennem, ami feldolgozásra vár, és az vitte mondjuk engem a terápiában, hogy azt úgy nézze már meg jobban, hogy ott mi történik.
18:32
SPEAKER_01: Követve igen, valamennyire egy tükör is volt, tehát, hogy belejön sokkal a törve, és láttad, hogy ott a szerep, és a szerepen keresztül ezt te miért nem tudod megélni mondjuk a való életedben.
18:46
SPEAKER_02: Vagy miért rejtem el magam elől?
18:48
SPEAKER_01: Mondjuk ez a legnehezebb, amikor az ember magá elől rejti el.
18:52
SPEAKER_02: És úhatatlan, amikor azt láttam, hogy de hát úristen, ez így összecseng, és ott nagyon fájdalmas előhozni azt a valamit, akkor azzal muszáj volt dolgoznom.
19:06
SPEAKER_02: A Podcast fő támogatója a szemújtás túl lesz, mert a jó beszélgetések egy jó kávével kezdődnek.
19:12
SPEAKER_01: Ugye pont azért is szerettem volna veled beszélgetni, mert ahogy én olvastam, azért itt egy elég komoly utat jártál be.
19:20
SPEAKER_01: Most is tudom, mondtat, hogy nem vagy a végén, neked szerintem senki nem lesz a végén, talán ott a legvéje van egy vége el, de addig nincsen.
19:31
SPEAKER_01: Teh ott voltál 25 évesen, felvételít, de én úgy olvastam, hogy az én nekem nem egy klasszikus utad volt, amit a színházi utadott elmondanát, hogy ez pontosan egy pince színházat, ezt már tudjuk.
19:44
SPEAKER_01: És azt mondhatod, hogy ott sokszor nem érezted magad jónak, de hogy alakult ez, hogy jó lettél?
19:50
SPEAKER_01: Azért azt mondjam, hogy ha valaki Magyarország egyik legismertebb és legszeretettebb színésznője, akkor valamit azért jó kell csinálnia.
19:59
SPEAKER_02: Most már ezt tudom.
20:01
SPEAKER_02: Most már állíszenek, és ezt érzem is.
20:06
SPEAKER_02: Ez is fontos út.
20:08
SPEAKER_01: Mi volt az a pont, ahol mikortak azok a lépcsőfokok, amikben éreztek, hogy azért alakul ez.
20:15
SPEAKER_02: Nagyon nehéz volt megélnem azt, hogy kétszer sem vettek fel a színművészetre.
20:20
SPEAKER_02: És az pokolv.
20:23
SPEAKER_02: Nem értettem azt, hogy én tudom, hogy ezzel van dolgom, és az élet nem igazol, és teljesen összeomlottam, hogy akkor mit, akkor nincs más, nincs bopció.
20:34
SPEAKER_02: Ez a dolgom.
20:36
SPEAKER_02: És ez sokszor előveszem ezt az érzést, meg ezt az élményt akkor, amikor az életemben találkozom olyan helyzetekkel, amikor valami nagyon nem úgy történik, ahogy én számítok rá.
20:48
SPEAKER_02: Mert itt is az volt, hogy nagyon azt gondoltam, hogy színésznek kellene, csak kihagyom a számításból, hogy nem biztos, hogy ezt azon az úton kell megvalósítani, mint ahogy az egyedi tudásom van erről, nagyon sokféleképpen lehet eljutni valahová.
21:08
SPEAKER_02: És néha a saját magam akadályoztam azzal, hogy be akartam passzírozni magamba az egy lehetséges útba.
21:15
SPEAKER_02: És utána meg elkeseredtem majd, az akkor nem működik, akkor most mi van?
21:21
SPEAKER_02: De csak nem úgy.
21:22
SPEAKER_02: És amikor megadtam magam, hogy látszólag teljesen elsodort az élet.
21:27
SPEAKER_02: Amik most ez konkréttabb legyen, a Pinces íház után ugye volt ez a két felvétel sikertelenül, és akkor azt se tudtam, hogy mit csináljak, és nem is tudom már, mivel kezdődött, hogy Bárka színház volt előbb, vagy már látod, már nem sem emlékszem pontosan folyamatra, vagy volt, amikor Tatabányára elmentem játszani, Drecenbe tett valahogy olyan, olyan egyre távolabb kerültem attól, hogy én majd a színja, Művészetire felvételizek, és akkor ott végigjárom, de nem ez volt az útam, hanem az, hogy egy teljesen más.
22:09
SPEAKER_02: És ez is, amikor megadtam magam, hogy akkor én nem így leszek színész, de jött egy újabb felkérés de jól.
22:15
SPEAKER_02: Nem azt mondhatod, hogy nem leszel színész, csak azt, hogy nem így leszel színész.
22:19
SPEAKER_02: Amikor kétségbeestem attól, hogy akkor ez most azért mindig a jeleket keresem az életben, és hogy ez most jel, és hogy fogadjam el, hogy nem.
22:30
SPEAKER_02: Nem ez a dolgom.
22:32
SPEAKER_02: És én nagyon sokszor beszélek, vagy beszélgetek a jó Isten el sorsa, magammal, kínek nevezik.
22:40
SPEAKER_02: Hogy akkor ez most miért?
22:42
SPEAKER_02: Miért érzem ilyen erővel?
22:43
SPEAKER_02: És akkor most miért nem történik?
22:45
SPEAKER_02: És amikor így megadtam magamnak jó, akkor most megyek erre, mert ezt küldi az élet.
22:51
SPEAKER_02: Hát akkor most.
22:53
SPEAKER_02: Most azt a munkát hoztam, jóhet akkor arra megyek, és annyira jó volt, hogy miután nem akadályoztam meg ezt a folyamatot, valahogy egyre inkább terelt az élet vagy én magamat egy másik úton, vagy el kellett fogadni, az elem nem szabályos lesz, hanem más.
23:13
SPEAKER_01: Ott adtál tered annak, hogy de egy kicsit elmondtad csak ebben egy későbbiekben is erről szeretném kérdezni, hogy megadad magad annak, hogy egy picit sodorjon majd az, hogy majd kialakul, tehát én ha erre kell menned, akkor úgyis így fog alakulni az életed.
23:30
SPEAKER_02: Igen, tényleg korán jött már.
23:32
SPEAKER_02: Igen, ott ott eljött el olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy abba hagyom ezt a nyőszítő félelmet, a folyamatos kontrollt, hanem egyszerű az volt bennem, hogy én teszem a dolgom, és ha ezzel van dolgom, akkor majd ezzel lesz.
23:51
SPEAKER_02: Ha én mindent beleteszek, és nem ezzel van dolgom, akkor meg majd meg tudom, hogy mi el máss.
23:57
SPEAKER_02: Most nem azzal van a dolgom, hogy megfejtsem, hogy mivel, most még azzal, hogy igen jöttek lehetőségek, és én abban bele tudok önfeledten merítkezni, meg ott jöttek előadásuk, amiben tudok játszani, és majd meglátjuk, hogy ez.
24:13
SPEAKER_01: Meddig a?
24:14
SPEAKER_01: Előtte volt olyan, hogy kontrolláltad magad?
24:17
SPEAKER_01: Tehát hogy te akartad biztosítani azt, hogy majd ha.
24:20
SPEAKER_01: Eldöntöm, erre megyek és készító.
24:23
SPEAKER_01: És akkor ez omlott össze itt ebbe a felvétel, ahol nem sikerült.
24:28
SPEAKER_02: Igen, tehát nagyon vegyes egyébként ami.
24:32
SPEAKER_02: Tehát az én végtelen nagy megfelelési kényszerem, és az, hogy a biztonság, ha arra megyünk, akkor én akkor biztonságban leszek.
24:43
SPEAKER_02: Igen, ez a kettő dolgozott nagyon sokszor, és dolgozik az életemben, hogy ha nem vagyok szempülés, mind a kettő folyamatosan.
24:51
SPEAKER_02: És hogyha én ezt nem csípem nyakon, akkor most ez egy kicsit kilépek vagy zárójál, nagyon sokszor van az, hogy jön egy félelem, egy nagyon erős pánik, hogy Úristen, akkor az nem fog megtörténni, és akkor mi lesz.
25:04
SPEAKER_02: És van úgyhogy napok eltelnek, hogy egy picit állj meg, és szerveszed, hogy megint mit csinálsz.
25:10
SPEAKER_02: Jézusom tényleg, akkor most állj.
25:14
SPEAKER_02: Mi az, amit én valóban tenni tudok.
25:16
SPEAKER_02: Mire van ráhatásom.
25:18
SPEAKER_02: Arra van ráhatásom, hogy most ezt a feladatot csinálom.
25:21
SPEAKER_02: Nincs most más ráhatásom.
25:23
SPEAKER_02: Még nem tudom, hogy ebből mi lesz.
25:26
SPEAKER_02: Nincs döntési lehetőségem most ebben a pillanatban, csak az, hogy teszem a dolgom, tehát a jelenben vagyok, és arra figyelek, ami van.
25:34
SPEAKER_01: És mi volt az a jel?
25:35
SPEAKER_01: Mondhat, hogy keresed a jeleket.
25:38
SPEAKER_01: Éppen össze voltál törve, és valami jelnek az elkezdted azt felmondani, hogy akkor most egy picit hagyjuk, hogy sodorjon, amerre kell.
25:49
SPEAKER_01: De hogy hol, hol érezted már jelnek?
25:53
SPEAKER_01: Aha, de azért mégiscsak.
25:55
SPEAKER_02: Igen, már remélem a Bárkasház volt előbb, és amikor a Bárkasházból eljöttem, mert otjárán felálltak azok közös színészek közül, akiket nagyon tisztelek, volt egy konfliktus az akkori vezetése.
26:11
SPEAKER_02: És én úgy éreztem, hogy én annyira lojális vagyok, és nekem nagyon fontos az, amit én tőlük kaptam egyértelmű, hogy fölállok velük együtt, és nem maradtam a bárkában.
26:23
SPEAKER_02: Gyakorlatilag úgy ugrottam a semmiben, hogy azt sem tudtam, mi lesz.
26:27
SPEAKER_02: De ez nem a megfelelés része volt, hanem egyszerű azt éreztem, hogy morálisan nem tudok másh tenni.
26:34
SPEAKER_02: És akkor eleinte, hogy oké, akkor mi lesz, hogy lesz?
26:37
SPEAKER_02: Jött a bányán két előadás a feleségem története és az üvegcipő, itt nagyon szerettem, nagyon szép munka volt mind a kettő, de mi lesz utána, hova megyek?
26:50
SPEAKER_02: És akkor mindig jött valami, hogy Gárdos Péter rendezte az Otál Debrecenben, hogy meghallgatam vagy beszélne velem, mert ő csak így hallott rólam, és hogy a desdemonát szerepére keres, akkor beszéltem, akkor legyén a deszdemona szuper.
27:10
SPEAKER_02: De megint egy munka nagyon klasz, de utána mi lesz?
27:15
SPEAKER_02: És olyan érdekes, hogy akkor volt az, hogy az új színházból elment három színésznő, és a Márta István keresett akkor színésznőt.
27:30
SPEAKER_02: Nem tudom, tehát ezért mondom, hogy persze véletlenek, meg tudom, én aki egy színháznak nem voltam a tagja, soha nem végeztem el a színművészet.
27:42
SPEAKER_02: Frissén kikerült, fiatal színészek jöttek ki akkor még főiskoláról.
27:48
SPEAKER_02: És mégis a Márta István engem keresett meg, hogy üljünk már le beszélgetni, mert ő hallott rólam.
27:55
SPEAKER_02: Ez is annyira valószínűtlen volt.
27:57
SPEAKER_02: Hát nekem ez kívülről ez egyértelmű jel megtűnik.
28:01
SPEAKER_02: És ezek utána ülünk a Márta Istvánna, nem tudom, valamelyik színházban, és akkor én mit csináltam, és milyen előadásokban voltam, és a semci győgyeneszmentar, és meglátod, hogy únost láttam magát a feleségem történetet, és ha annyira tetszett, és.
28:18
SPEAKER_02: Márta István mondta, igen, jó, akkor leszerződjük.
28:22
SPEAKER_02: Pont ezen a beszélgetésem.
28:24
SPEAKER_02: Például igen, még a Bárka Színház mellett közben volt talán az, hogy én betek fel a színművészetére, akkor már a másik első alkalommal nem betektek fel, és a másodelénél állandóan lepzeltem a Vikszínházban, mert ott voltak barátaim, és hogy mindig színház közelében legyek.
28:45
SPEAKER_02: És az aföldi jó egyszer megkérdezte, hogy te ki vagy, mit csinálsz itt?
28:50
SPEAKER_02: Hát én csak felvételezni szeretnék, majd színész akarok lenni, nagyon sok fiatal bejön a bufében, bufébe a színházakba.
29:00
SPEAKER_02: Nagyon sokan találkozom, akik színészek akarnak lenni.
29:05
SPEAKER_02: De hogy egyébként most pár éve kérdeztem a Rit, hogy ugyanis ő azt mondta, jó, akkor majd adok neked egy monológot, hogy ha mész felvételizni.
29:17
SPEAKER_02: És elmentem felvétel, hogy nem vettek föl.
29:20
SPEAKER_02: Eltette hónapok, és akkor Róbi mondta, hogy na még van felvettek, mondta, ami nem, azt én jól meghallgatlak.
29:26
SPEAKER_02: Mondta, hogy hozd ezt a monológot.
29:28
SPEAKER_02: És meghallgatott, és mondta, jó te leszel a sirályban a más.
29:37
SPEAKER_02: Annyi fiatal jön, hogy színész akarok lenni a büfébeli megleci, és azt mondhatok, hogy meghallgatlak legyél a másam, miért?
29:46
SPEAKER_02: És mondta akkor is láttam, hogy tehetség vagy, de hogy igen, tehát ezek a pici apró kis.
29:56
SPEAKER_02: É csak hallottam róla, meg éppen akkor megy el valaki, aki azt mondja, hogy egy fontos ember, aki azt mondja rám, hogy szó döbbenet.
30:07
SPEAKER_01: Van egy olyan közh ez a mondat, én amúgy szeretem, hogy a tehetség utat törmagának.
30:13
SPEAKER_01: Tehát, hogy azért az mennyire szürreális, hogy valakivel beszélsz, aki nem ismer annyira, és pont oda szól valaki.
30:21
SPEAKER_01: Úr de jó voltál abban.
30:23
SPEAKER_01: Ugye?
30:24
SPEAKER_01: Nem tudom, hogy hogy jön összeír.
30:26
SPEAKER_02: Ugye?
30:27
SPEAKER_02: És a már text vele is szerződtetett.
30:30
SPEAKER_01: Még így bele is borzoltam, hogy tényleg.
30:34
SPEAKER_01: Az a mondat eldönthette azt, hogy te akkor ebbe bekerül.
30:39
SPEAKER_02: Igen.
30:40
SPEAKER_02: És amikor és tudod, ilyenkor érzem azt, hogy hányszor megakadályoztam volna azt az utat, mert ha én elkesedésemben ott nem tudom.
30:51
SPEAKER_02: És amikor azt gondoltam, hogy most tatabányára lemegyek, egyre távolabb a színművészeti törésekon majd mi lesz.
30:58
SPEAKER_02: Egyébként két klasz munka, de éppen pont azt látta a semmict, aki abban a pillanatban megjelenik, arra a pillanatra, hogy pár évvel korábban az egyik leges, legtragikusabb pillanaton volt, hogy ha én elmegyek, és lemegyek katabányára a színmivészeti, olyan távol ez, a színvészeti igen, viszont az után meg ír teljesen.
31:23
SPEAKER_01: És amikor meghallgatott alfödi robert, és akkor ez ott már elindult, hogy ott elkezdett működni ez a dolog, mert azért itt azért jól csodálatos hallgatni, mert olyan meseszerű, de tudom, hogy ez valójában nem az, mert ha megint egy ilyen közhelyek, azért annak a véletlennek neked meg kell ágyáznod valahogy.
31:54
SPEAKER_01: Ott elkezdett működni ez a dolog?
31:57
SPEAKER_02: Nagyon kusában, nem volt egy ilyen egyenes vonal, ami utána hallottam, hanem mindig.
32:04
SPEAKER_02: Makcsináltuk a sáret.
32:08
SPEAKER_02: Még annyira kezdő voltam, annyira nem tudtam egy csomó mindent.
32:13
SPEAKER_02: De akkor már emlékszem talán a Zsámbéri Gáborék eljöttek megnézni az előadást, és akkor kérdezték a Rubiot, hogy én ki vagyok, és mondta, hogy az, akit nem vettél fel.
32:25
SPEAKER_02: És emiatt teljesen jogos, mert én nem voltam jó a felvétel.
32:31
SPEAKER_02: Nagyon sokszor ugye rengeteg színészn végezte el a színművészet.
32:38
SPEAKER_02: Azért van az a mondás, hogy azért, mert nem vettek föl, nem biztos, hogy tehetséges vagy.
32:45
SPEAKER_02: És én akkor nem voltam jó, tehát.
32:48
SPEAKER_02: De ott miért nem voltál jó?
32:51
SPEAKER_01: És ezt akkor tudtad.
32:52
SPEAKER_02: Azt éreztem, hogy nagyon görcsölök, nem tudok önmagam lenni.
32:59
SPEAKER_02: Egyszerűen valahogy nincs bennem az a szabadságérzés, ami már később megtörtént.
33:05
SPEAKER_02: És én egyszerű abban hiszek, hogy néha az élet megvéd attól, amit nem kell megcsinálni, és nem azt mondom, hogy a mai napig bennem van, hogy milyen izgalmas lehetett volna azokkal a hatalmas mesterekkel együtt megélni ezt az egészet.
33:23
SPEAKER_02: De nem az volt a dolgom, hanem egy másik út.
33:26
SPEAKER_02: És egyszerűen ez van.
33:29
SPEAKER_02: Akárhogy akartam, hogy az legyen, nem az lett.
33:33
SPEAKER_02: És ez az életemben a tökéletesség, hogy tökéletes legyen, abban az igazol, hogy én jó vagyok, ez nagyon sokszor előtt az életemben.
33:46
SPEAKER_02: És, hogy ez nem az ideális, és az a szégyen nagyon sokáig szégyen volt benne, hogy én egy olyan színész vagyok, akit soha nem vettek föl.
33:57
SPEAKER_02: Ma meg már annyira tisztelen becsülöm magam azért, hogy én meg úgy lettem színész vagy az élet iskoláját, meg ezt a sok kalandot megjártam.
34:09
SPEAKER_02: Nekem ezt adta ennek a kiszámíthatatlanságát, meg az, hogy igen a meszerűségét szól, hogy én ezért nagyon hálás vagyok.
34:19
SPEAKER_01: Mikor volt az, amikor átfordult benned ez?
34:24
SPEAKER_01: kérdezhetném úgy is, hogy meddig volt az az időszak, ami ameddig próbáltál túlvenni ezen a krízisen, hogy téged nem vesznek fel.
34:35
SPEAKER_01: Nagyon sokáig szerintem 40 éves korom.
34:37
SPEAKER_01: De úgy, hogy már közben sikeresen játszottál.
34:41
SPEAKER_01: És még mindig ott volt benned ez az érzés.
34:44
SPEAKER_02: Amikor jött egyport helyzet, hogy én nem végeztem el a szín művészetét.
34:50
SPEAKER_02: Mindig jött ez a szégyen.
34:52
SPEAKER_02: Igen.
34:53
SPEAKER_02: Mözben nem.
34:54
SPEAKER_02: Miközben nem.
34:56
SPEAKER_01: Mondtad, hogy és beszélünk majd erről.
34:58
SPEAKER_01: Mondhat, hogy a tökéletes világot szeretted volna.
35:03
SPEAKER_01: Gondolom, tökéletes színész, tökéletes.
35:06
SPEAKER_01: Tökéletes minden érje.
35:09
SPEAKER_01: Ez szerinted honnan érkezik meg beléve?
35:11
SPEAKER_01: Honnan táplálkozik ez az érzés, mert hogy értsed, hogy miért érdekel, nekem ment az életem, és én teljesen konkrétan elterveztem, hogy mi.
35:23
SPEAKER_01: Tehát tudod, hogy legyen ház, legyen feleségem, legyenek gyerekeim, el tudj menni nyaralni.
35:30
SPEAKER_01: Így fel volt építve az egész, és amikor én odaértem, akkor egy óriási csalódás volt, hogy ez.
35:38
SPEAKER_01: De hát itt nem is érzem azt, amit elterveztem, hogy fogok érezni.
35:42
SPEAKER_01: Nálad is valami, valami hasonló működött, vagy hasonló volt, vagy hogy kell ezt elképzelni.
35:50
SPEAKER_02: A tökéletes, azt a fajta tökéletes életet, azt én soha nem tapasztaltam meg.
35:56
SPEAKER_02: Há' Isten.
35:58
SPEAKER_02: De én nálam azt hiszem, hogy az működött leginkább.
36:04
SPEAKER_02: Nyilván egy gyerekkori minta, hogy nem vagyok jó, úgy ahogy vagyok, akkor lennék jó ha tökéletesen tökéletes lennék.
36:13
SPEAKER_02: Ez súgyló gyerek.
36:15
SPEAKER_02: Ez én leginkább apukám igen.
36:18
SPEAKER_02: Tehát anyukám nem igen.
36:19
SPEAKER_01: Elároztanák, hogy kislányom, neked tökéletesnek kell lenni.
36:23
SPEAKER_02: Nem is így inkább az elvárásokban ott volt, hogy soha nem éreztem azt, hogy az, aki vagyok, az oké.
36:30
SPEAKER_02: Hanem ha én mindig azt csinálnám, ami az elvárás, akkor lennék oké.
36:38
SPEAKER_02: Hogy meg akarom mutatni.
36:39
SPEAKER_02: Én meg fogom csinálni azt a tökéletes valamit, amitől végre azt érezhetem, hogy na most, hát elértem, hát itt vagyok, akkor most már jó vagyok, most már rendben vagyok, ugye?
36:51
SPEAKER_02: És nagyon örülök annak, hogy nem azt mondom, nem tud bekapcsolni a mai napig is az önök sorozás, de már azt tudom, hogy ezek azok a hangok, akik nem az enyémek.
37:07
SPEAKER_01: Érdekes ez már engem egyszer egy ilyen terápián így kiándítottak, de nagyon-nagyörök ma már neki, amire azt mondták, hogy Gábor maga nem fog tudni megszabadulni ezektől a démonjaitól, csak megfelelő helyre be tudja őket rakni, fel tudja ismerni.
37:31
SPEAKER_01: Ugye így zsigeri szinten bekapcsolt ez a dolog.
37:35
SPEAKER_01: De ha felismeri, akkor már fogja tudni kezelni, és fog tudni vele együtt élni.
37:41
SPEAKER_01: Ez lehet, hogy te is van egy szem pillanat, és akkor érzed, hogy hopp, most bekapcsolt ez a.
37:48
SPEAKER_02: Igen, mert nekem az egy megnyugtat, amit most mondtál bennem pont a nyugalmat hozta.
37:53
SPEAKER_02: Én azt gondoltam, hogy terápiától, majd ez ítlődik, és soha többé nem fogom ezeket élni.
37:58
SPEAKER_02: Én is ezt gondoltam az elején, igen.
38:00
SPEAKER_02: És mindig azt gondoltam, hogy ebben is én vagyok a hibás, vagy bennem újra is újra jönnek ezek a gondolatok.
38:06
SPEAKER_02: Ekkor megint igazoláci az, hogy én nem vagyok oké.
38:10
SPEAKER_02: És ez nekem nagyon felszabadító volt, amikor a terapeutő azt mondta, hogy nem ezek jönnek.
38:18
SPEAKER_02: Ezek jönnek.
38:20
SPEAKER_02: Nem is az a kérdés, hanem az, hogy vannak eszközeim, igen.
38:24
SPEAKER_01: És gyakorlatilag azt mondtad, hogy 40 éves korodban már elfogadtad és tudtad, hogy jó vagy.
38:30
SPEAKER_01: Ez mi történt, hogy elfogadtad, mi alakult kibocsánat, mert az nem feltétlenül biztos, hogy egy pontra tevődik össze.
38:39
SPEAKER_01: Inkább azt hiszem, hogy átalakult.
38:42
SPEAKER_02: És ugye én azért elég korán olyan 25 éves koromtól elkezdtem az önismereti munkát.
38:49
SPEAKER_01: Az tényleg nagyon koron, mert a mi korosztályunk, ők nem szokták 25 éves koronvel kezni.
38:55
SPEAKER_01: A mai generációk már igen.
38:57
SPEAKER_02: Igen, abszolút, igen.
38:59
SPEAKER_02: Fontosnak érzik.
39:01
SPEAKER_02: Ugyanis minél hamarabb elkezem, annál hamarabb megszabadítom magam egy teljesen fölösleges szenvedéstől.
39:12
SPEAKER_02: De így is persze, azt érzem, hogy számomra az önismereti munkam, mert mondták, hogy minek jársz hát már biztos kész vagy, amit mondtam, hogy ez olyan, mint az edzés.
39:21
SPEAKER_02: Tehát ez nem úgy van, hogy akkor edzem három évig, és akkor nem kijedzettem magam, hanem az egy folyamatos munka.
39:28
SPEAKER_01: Én még olyanról nem hallottam, amikor azt meséltem volna mondjuk egy pszichológus, hogy itt volt az ügyvelem, három évig dolgoztunk fel, és egyszer csak mondtam, hogy maga most már tökéletesen rendben van viszontlátásra.
39:40
SPEAKER_01: Igen.
39:41
SPEAKER_02: Különösen.
39:43
SPEAKER_02: Most nem tudom, mennyire ugorjunk a végére, vagy hogy éppen mikor felik bárhova ugorjunk.
39:50
SPEAKER_02: Mert igazán az a sok sok munka, amit én beletettem, vagy a terápiábárás, nagyon sok mindent megértettem a gyerekkoromból, és nyilván a megértés szület egyfajta rálátást is, meg talán egy picit a működésben is hozott változásokat, de még mindig kényszer, még mindig rabja voltam valahogy a nagyon rossz működéseimnek, ami mondtam a mai napi képes bekapcsolni nem vagyok résen, csak már tudom, hogy mi történik velem.
40:26
SPEAKER_02: Meg azt is, hogy hogy tudok megoldást keresni arra, ami bekapcsol.
40:32
SPEAKER_02: De nekem nagyon fontos volt ez néhány évvel ezelőtt, amikor néven tudtam nevezni, hogy az, amiben vagyok, azt, hogy hívják.
40:41
SPEAKER_02: És eleinte én azt mondtam, hogy nem, én nem.
40:45
SPEAKER_02: Én velem nem ez történik, és éreztem azt, hogy megint megjelenik a szégyen, onnantól kezdve volt felszabadítni, hogy én ezt ki tudtam mondani, hogy én egy függőgondolkodású ember vagyok, és hogy a függőség az egész életemet hogy szövő el.
41:02
SPEAKER_02: De ez itt a kapcsolati függőségekre gondolunk?
41:06
SPEAKER_02: Az hogy Rendi Mari, akivel a könyvben a majdnem tökettes boldogság receptje című, színdarabból lett, hogy az a téna kiadó jó voltából a könyv, és Randi Mari család és pártápiás konzultáns adiktológus vele nagyon sokat beszélgettünk.
41:26
SPEAKER_02: És én egy olyan ismereti csoportban is járok, pont a függőség okán.
41:31
SPEAKER_02: Mert a függőség én is azt gondoltam, hogy az az, amikor valaki így valamilyen tudatmódosító szervát túl sok alkoholt, de hát én miért lenné függő.
41:44
SPEAKER_02: És alapvetően az a fajta gondolkodás, hogy nem tudok határt húzni, nem tudok nemet mondani, hogy a megfelelés az egy folyamatos kényszer az életemben, hogy a másik ember érzései rángatnak.
42:01
SPEAKER_02: Ha valaki olyat mond, én azt napokik, hetekik, hónapok cipelem, hogyha ő minősít engem, képes vagyok elhinni, vagy akkor igaza van.
42:13
SPEAKER_02: És hogy én ezt hogy oldom ezt a feszültséget.
42:16
SPEAKER_02: És az én szerem az nem a drogok, meg az alkohol, hanem mondjuk a munkafüggés, vagy a kapcsolatok.
42:25
SPEAKER_02: És hogy igen, a kapcsolat a szüleimmel, a kapcsolat a barátaimmal, párkapcsolat.
42:32
SPEAKER_02: Én nem tudtam egyedül élni.
42:34
SPEAKER_02: Mert azt éreztem, hogy megfulladok attól az űrtől, hogyha nincs szerelem az életem, én öt éve élek egyedül.
42:42
SPEAKER_02: Teljesen egyedül.
42:44
SPEAKER_02: És az, hogy ma már nekem pont az, hogy ne isekált a túloldalára, és hogy mennyire jó lesik a saját társaságomban lenni, ezt elképzelhetetlennek tartottam.
42:56
SPEAKER_02: Azt, hogy a fiammal való kapcsolatom, hogy mennyire belezontam abba, hogy én olyan szülő leszek, ami még a Földön nem volt.
43:04
SPEAKER_02: Mindentől meg fogod óvni.
43:06
SPEAKER_02: Mindentől megúvom, megoldom helyette.
43:09
SPEAKER_02: Ugyanakkor egy idő után elkezdtem kontrollálni, hogy be kell érned az iskolába.
43:13
SPEAKER_02: Úristen, elfogsz ki, és nem hagytam meg, hogy megtapasztalja a következményeket.
43:18
SPEAKER_02: Nem azért, hogy büntessem, hanem azért, hogy egyrészt tapasztalat, másrészt meg megoldja.
43:23
SPEAKER_01: Olyannyira így van, hogy nekem a nagyobbik fiam 19 éves, és most hagyta el a párja, és én meg szeretném menteni.
43:33
SPEAKER_01: És így kell összaszorítanom a fogalmat, hogy lehet ezt neki muszáj megélnie.
43:38
SPEAKER_01: Ez neki végig kell élni, hát ebből fog tanulni, ebből épül a személyisége.
43:45
SPEAKER_01: Elgondolkodik, és tényleg valószínűleg az lehet, hogy a saját hiányainkat próbáljuk nálaid kivédeni.
43:54
SPEAKER_02: Hát persze meg az, hogy nekem fontos volt megértenem a fiamnál, az, hogy ő.
44:00
SPEAKER_02: Én én az ő érzésre, az ő érzései, az enyémek az enyémek.
44:04
SPEAKER_02: És a legnagyobb segítség az, ha én stabil maradok.
44:10
SPEAKER_02: Én mindig vagy annyira örültem a fiammal, vagy együtt szenvedtem vele.
44:16
SPEAKER_02: De hogy tud segíteni valaki, hogy ha bemegy üljön abba az üregben, hol a másik ott van.
44:22
SPEAKER_02: Ha én vele együtt szenvedek, akkor én hogy fogok tudni vele segíteni.
44:26
SPEAKER_02: És hogyha nem tartom képesnek arra, hogy megoldja.
44:30
SPEAKER_02: Ha nem az van benne, hogy egyébként itt vagyok.
44:37
SPEAKER_02: Te képesnek tartanak arra, hogy megold.
44:42
SPEAKER_02: És hogy nekem ez például egy nagyon fontos dolog volt ide eljutni.
44:46
SPEAKER_01: És hát gondolom akkor ez a párkapcsolatodra is ugyanígy rányomta a végét, nem?
44:51
SPEAKER_02: Hát ez a párkapcsolataimban nem véletlenül választottam olyan pokat, akikem szinte lehetetlen kötődni.
45:04
SPEAKER_02: Egyrészt egy ilyen mintám volt, egy apai mintám?
45:08
SPEAKER_02: Másrészt pedig, másrészt pedig az félelmetes.
45:12
SPEAKER_02: Ugyanakkor meg minden áron kötődni akartam, és nem vettem észre, hogy hogy van ez a kettő.
45:18
SPEAKER_02: Tehát mondjuk egy önismereti munkában, hogy van az, hogy minden áron kapcsolódni akarok, és mindent elkövetek azért, hogy olyan emberrel kapcsolódjak, akivel nem lehet.
45:26
SPEAKER_02: Tehát, hogy ez hogy fér össze?
45:29
SPEAKER_02: És hát ezek mind-mind.
45:32
SPEAKER_02: Persze sok-sok éves munka saját magammal, de az, hogy erre ráébredni, hogy a függő gondolkodásomban.
45:43
SPEAKER_02: Mennyire vállalom magam egy kapcsolatban.
45:45
SPEAKER_02: Mennyire gondolom azt, hogy én oké vagyok úgy ott, ahol tartok.
45:49
SPEAKER_02: Ami nem egyenlő azzal, hogy ilyen vagyok fogadj el, hanem arról szól, hogy figyelj, most itt tartok.
45:56
SPEAKER_02: Vannak dolgok, amiket még dolgozom, és vannak dolgok, amiken pedig az van, hogy határt fogok húzni, mert nekem azok nincsenek rendben.
46:08
SPEAKER_02: És merek veled konfrontálódni már olyan szempontból, hogy el tudom mondani, hogy ez nekem nem oké.
46:15
SPEAKER_02: Ezek nekem a legfélelmetesebb dolgok voltak a világon, és akár a gyerekemnek azt mondani, hogy nem, ezt nem oldom meg helyetted.
46:24
SPEAKER_01: Illetve ezt ki se kell mondanod, mert egyszerűen csak hagynod kell.
46:28
SPEAKER_02: Persze, de mondjuk úgy kérítséget, ha azt mondja, hogy adjál nekem ezt meg ezt mondjuk.
46:35
SPEAKER_02: És azt tudom mondani, hogy figyelj, mérlegeltem, vagy elgondolkodom rajta, vagy kérhetek időt, és el gondolkodás azt mondom, hogy nem.
46:42
SPEAKER_02: Mert én ezt nem gondolom segítségnek nekem ez nem fér bele.
46:47
SPEAKER_02: És hogy haragudni fog, és hogy az ő haragja mennyire feszít engem?
46:52
SPEAKER_02: jó mégiscsak akkor, akkor tessék, megoldom helyetted.
46:57
SPEAKER_01: Azt mondtad, hogy 40 éves korodra jutottál el oda, hogy így ez átfordul.
47:01
SPEAKER_01: Ez egy folyamat.
47:04
SPEAKER_02: Ez a függőséggel való szembesülés az 50 évesen.
47:08
SPEAKER_02: A 40 évesen odaíjutottam el, hogy már nem szégyelem magam attól, hogy szakmailagot tartok, és olyan úton jutottam el oda, ahol tartok, az született meg, akkor 40 éves koromban.
47:22
SPEAKER_01: Lehet mondani, hogy elkezdtél tudatosan ránézni most már az életedre, hogy mit engedsz be, mit nem engedsz be, mi az, ami ezt érzékeli a környezeted?
47:34
SPEAKER_02: Nagyon megváltozott az életem.
47:36
SPEAKER_02: Nagyon.
47:40
SPEAKER_02: Önálló életemet meg tudtam teremteni, és nagyon sok nemet mondtam, és nagyon sok határt húztam az elmúlt években, az előző években, az ennek a munkának köszönhető.
47:53
SPEAKER_02: Hogy mertem belni, és azt mondani, hogy ez nekem nincs rendben, és nem.
47:59
SPEAKER_02: És azt, hogy mertam elhinni, hogy én meg tudom teremteni mondjuk a saját önálló működésemet, és lett egy vállalkozásom, és a saját előadásaimat csinálom a társaimmal, tehát van asszistens, marketinges kollega, a gazdaság is kollega, tehát, hogy vállalkozol.
48:21
SPEAKER_02: Én aki az életemben nem gondoltam, igen, de ezzel tudtam megteremteni azt az önálló életet, ami millió buktatót hoz, és most is szembesülek nagyon sok mindennál, amiben nekem igen változtatnom kell.
48:36
SPEAKER_01: De ez ahhoz is köthető, amikor kiléptél a Central Színházból, és ott mi zajlott le benned, hogy akkor te ebből most kilépsz.
48:44
SPEAKER_01: Mert sok ismert színészt látunk, aki eljut erre a pontra, hogy egyszer csak kilépni.
48:51
SPEAKER_01: Mi volt a te motiváció?
48:52
SPEAKER_01: Mi történt ott, hogy ott érkeztél meg már ahhoz, hogy ki merjel lépni a teljes ismeretlenségben, mert az itt már az életedben volt egy pár ilyen.
49:03
SPEAKER_01: Nagyon érdekes, hogy.
49:05
SPEAKER_01: Nem az ismeretlenség bebocsánat, az ismeretlenbe.
49:08
SPEAKER_02: És ismeretlen.
49:09
SPEAKER_02: Olyan érdekes, hogy én közben párhuzamosan a Centrás színházal építettem egy akkor még nem tudtam, hogy egy pici mellékszálat.
49:22
SPEAKER_02: Én nem tudtam, hogy ez mellékszál lesz, és nem mellékszálom, ebből lesz az életemnek a fő vonala, legalábbis az a pont, ahol most tartok annak a fősodra vagy vonala.
49:35
SPEAKER_02: Én nagyon hiszek a közösségben, nagyon hiszek a színházi közösségben is, a társulatban is, és én nagyon kedvelem Puskest, tehát mi nem haraggal vártunk el egymástól.
49:47
SPEAKER_02: Ugyanakkor azt éreztem, és én nekem vállalom azt a részét a tanás a saját felelősségé fölvállaltam ebben, az én felelősségem az, a megfelelést kényszerem, hogy én mindig minden közönség találkozón, riporton, mindent, amit a színházért tehettem, én voltam az első, aki állandó ott volt.
50:10
SPEAKER_02: Az, hogy én egyedül neveltem a fiat vagy az anyagám segítségével, nem aludtam semmit.
50:16
SPEAKER_02: Hajnalban kevés, tanulás, menni, ovi iskola, hazatanul, és közben még öt millió dolog a színházért, és egyszer csak azt teszem, hogy kiégek.
50:27
SPEAKER_02: Rettenetesen kiégtem, elfáradtam ebben a megfelelésben.
50:34
SPEAKER_02: Az egyik része az, hogy a saját sikeremet köszönhetem ennek a kitartó működésnek.
50:42
SPEAKER_02: De az, hogy igazából nem a saját életemet toltam egy csomó szó, hanem mindig a színház érdekeit, és magamat hátrben szólítottam, egy idő után azt éreztem, hogy nem írom tovább.
50:55
SPEAKER_02: Az utolsó pont a színházban az volt, hogy a Tamás föl kért egy munkára, hogy ezt csak egy picit szerep, de ezt meg kell csinálni, nem meg kell, hanem hogy kérlek akkor ezt csináld meg.
51:07
SPEAKER_02: Egy oldalas jelenetben lett volna dolg, és én mindig persze a kis szerepet is lekár meg közösségünk, de addigra már annyira sok ilyet csináltam, és annyira azt éreztem, hogy én egyébként egy versenyó vagyok.
51:22
SPEAKER_02: Tehát nem a szekérben, tehát ha sokat befogunk a szekérben, én nem fogok tudni.
51:29
SPEAKER_02: Én elfogyok én ebben.
51:32
SPEAKER_02: És akkor történt az, hogy a tanár, miközben beszélt, hogy akkor ez legyen, és mondtam, hogy nem.
51:40
SPEAKER_02: A színház érdekem értem tanár, ez a nem meg az én érdekem.
51:45
SPEAKER_02: És mondom, emlékezve, pár évvel ezelőtt kaptam születéset napomra egy könyvett tőlet, aminek a címe az volt, hogy tanulj meg nemet mondani.
51:54
SPEAKER_02: És mondom köszönöm, megtanultam.
52:00
SPEAKER_01: Ez is mennyire erős.
52:04
SPEAKER_01: Még dramaturgiai szempontból is nagyon erős.
52:07
SPEAKER_02: Nagyon igen.
52:09
SPEAKER_02: És akkor ez volt az első, és ez hozzátartozott egy rengeteg barátság, amiből munka lett, amiben azt éreztem, hogy így olyan barátokat választok, vagy munkakapcsolatokat így az alternatív úton, vagy ezen a másik úton, amit elindítottam, amiben olyan társakat választottam, akikből előbb vagy utóbb kiderült, hogy kialakult egy ilyen szülőgyerek viszony, amikor a gyerekén voltam.
52:41
SPEAKER_02: És azt éreztem, hogy én nem tudok önállóan megcsinálni egy előadáshoz, nekem kellenek olyan emberek, akik gyakorlatilag sokszor azt is meg akarták mondani, hogy milyen ruhát vegyek fel.
52:54
SPEAKER_02: Egyszer csak babázni kezdtek velem, és majd az úgy lesz jó.
52:58
SPEAKER_02: És aztán kiderült, hogy ezeket a kapcsolatokat raktam le, raktam le.
53:02
SPEAKER_02: Egyre emberi arcú lett ez a kapcsolódás, de mindegyikből kiderült, hogy van egy rivalizálás, és hatalmas csalódások születtek, és egyszer csak azt mondtam, hogy miért nem hiszem el az, hogy én ezt meg tudom csinálni.
53:17
SPEAKER_02: Tehát nekem nem kell apuka meg anyuka ahhoz, hogy én elhiggyem, hogy erre képes vagyok.
53:23
SPEAKER_02: És akkor egyszer csak összeraktam az én cégemet, és ebben nem magam fölé kerestem embereket, hanem úgy társakat, hogy én vagyok a vezető, nyilván a felelősség, a döntés az enyém, de nagyon hiszek abban, hogy egyébként lehet egy ilyen közösséget úgy demokratikusan működtetni, hogy nekem nagyon fontos az, hogy most nagyjából 30 emberrel dolgozom együtt, hogy ebben mennyire működik a tisztelet a jó kommunikáció.
54:00
SPEAKER_02: Az, hogy nekem fontos minden egyes résztvevő, hogy hogy érzi magát.
54:06
SPEAKER_02: Nagyon fontos az, hogy jelezzünk vissza ők is nekem, én is nekik.
54:14
SPEAKER_02: Ebben meglegyen az a bizalom és ő szinteség, hogy minden helyzetben, amiben alakítani tudunk, igen alakítani fog, mert fontos mindenkinek a véleménye, de mégis van egy keret.
54:28
SPEAKER_02: És ennek a kialakítása nekem most egy nagyon szép feladat, amivel látom a saját elcsúszásomat.
54:35
SPEAKER_02: Tehát azért mondom, hogy most is van.
54:42
SPEAKER_02: És ez nem jó, ez nem oké, mert sem a cégnek nem jó.
54:45
SPEAKER_02: Ha a céget is kezeljük, mint egy külön entitást, és erről sokat beszélünk, hogy én magam is a céget szolgálom, hogy ő működjön, akkor nem lehet, hogy túl sokáig magára hagyom, mert én éppen alkotok, hanem az van, hogy az én csodálatos korégámi működtetik, de jelen kell lenni, de ahhoz időt kell fölszabadsz.
55:07
SPEAKER_02: Ennek az egyensúlyával én most nagyon dolgozom.
55:09
SPEAKER_01: Olyan érdekes, mert az jutott eszembe, miközben mondhat, hogy például én az életemben azzal küzdök, hogy oda kell figyelnem, hogy véletlenül nem mondjak igent, amikor nemet kéne.
55:22
SPEAKER_01: Pontosan.
55:23
SPEAKER_01: Mert amikor nem tudatos vagy, akkor csak így automatikusan jön az az igenos.
55:28
SPEAKER_01: Pontosan.
55:30
SPEAKER_01: És hogy van most pokornél?
55:32
SPEAKER_01: Most ebben az itt és mostban, hol tart pokornélia most?
55:37
SPEAKER_02: Amit mondtam neked a szélény, hogy én nagyon nagy íventúl vagyok, és ez egy nagy biztonságos érzést adott, és ez nagyon hálás is vagyok.
55:48
SPEAKER_02: Magamnak is egyébként, hogy ez van.
55:51
SPEAKER_02: Ugyanakkor most mégis van egy nagy fáradtság bennem, és azért vizsgálom igen, hogy ez a munka, ez a mennyiség, hogy mennyi mindenből adódik összem, mert nem csak a munkafüggésem, hanem valami itt más dolgok is más dolgok is feszítenek nagyon.
56:13
SPEAKER_02: Amivel most nekem nagyon komolyan kell dolgoznom, mert élni nincs időm, és akármennyire megteremtem a szabadságot, újra visszaelsz ugyanid.
56:23
SPEAKER_02: És itt az van, hogy ebben valami gyökérfélelmet tapasztalok, hogy ha nem csinálom, akkor nem lesz.
56:30
SPEAKER_02: Ebben nyilván a kontrollés benne van, meg a megérdemk, és nekem itt teszni kell.
56:36
SPEAKER_02: Úgyh közben a nyaralat azért majdnem szabad tettem, és ez most nagyon jó.
56:41
SPEAKER_02: Tú leszek most mindjárt, két hónapra tervezett, már kilenc hónapja tartó lakásfelújtás van.
56:50
SPEAKER_01: Ennek a mennyis vagy idejből már lehet következni, hogy mennyi idő van.
56:54
SPEAKER_02: Tehát ez is fölszabadul, tehát nem lesz í napi szinten ez egy állandó nyomás.
57:01
SPEAKER_02: Úgyhogy azt érzem, hogy most nagyon szeretnék igen, ez feszít engem.
57:10
SPEAKER_02: Tehát igen, most nagyon kell magamra figyelem, hogy ez rendben tegyem, és sokkal, de sokkal több határhúznam magamnak.
57:21
SPEAKER_02: Nagyon-nagyon nagyon fontos.
57:23
SPEAKER_01: Hát azt gondolom akkor az egész sok dolgot van még.
57:27
SPEAKER_01: Csak újabb típusú dolgok.
57:29
SPEAKER_01: Általában minden beszélgetésnek a legvégén fel szoktam ugyanazt a kérdést tenni, és nagyon sokféle választ kapok, és nagyon kíváncsi vagyok a te válaszodra is.
57:40
SPEAKER_01: Nemzetesen az, hogy ahol te most tartasz az életedben, és mind az a tapasztalatmennyiség, amit megtapasztaltál.
57:47
SPEAKER_01: Mi az az eszenciája annak, amit te most tudsz, amit adott esetben magával vihet a kedves podcast-hallgató, vagy podcast néző, hogy mi az a fókusz, amire figyeljen valaki, ha szeretne előrelépni az életében.
58:07
SPEAKER_02: Több dolog jutott eszembe, és fontos lenne szelektálnom.
58:11
SPEAKER_02: Az egyik az, hogy az állandó az a változás.
58:19
SPEAKER_02: És hogy a változástól ne jegyjek meg, mert nem csak elvesz valamit, hanem újabb lehetőségeket hoz.
58:31
SPEAKER_02: Hogy az, hogy a kor vagy hány éves vagyok, ez egyáltalán nem kizáró tényező.
58:40
SPEAKER_02: Hanem én azt érzem, hogy az életem végéig ebben a folyamatban vagyok.
58:47
SPEAKER_02: Az élett dobamit.
58:49
SPEAKER_02: Az hoz egy konfliktust.
58:51
SPEAKER_02: A konfliktusban rájöhetek megint magammal kapcsolatban valamire, ha azt megfődöm, akkor megint lehet egy sokkal felszabadultabb irányba menni, egy sokkal nagyobb tisztelettel magam irányában, egy sokkal nagyobb nyugalommal.
59:12
SPEAKER_02: És hogy egyszerűen nem kell benne maradni abban, ami nem oké, és nem jó, nem kell benne maradni.
59:19
SPEAKER_01: És ezt már meg is tapasztalat.
59:22
SPEAKER_01: Hát ez egy nagyon szép gondolat volt, nagyon szépen köszönöm.
59:25
SPEAKER_01: Általában ezekben a beszélgetésekben mindig akkor érzem, hogy nagyon jó, amikor még itt maradnék veled még egy másfél órát, és még beszélgetnék, és mélyebbre ánk a dolognak.
59:36
SPEAKER_01: Tehajnos eznek van egy határa.
59:39
SPEAKER_01: De nagyon köszönöm, hogy itt voltál velem, nagyon köszönöm, hogy elfogadtad egyrészt, hogy a magazinben elfogadtad a felkérésünket, illetve most itt a podcastben, és nagyon sok sikert kívánok ez az önismereti úthoz, mert azt gondolom, hogy ez nagyon szépen ment, meg megy az útján legalábbis, amit én kívülről látok, és elnézést, hogyha nem is annyira most a színészi oldaladat kérdesz.
1:00:04
SPEAKER_02: Sőt, ez engem nagyon érdekes.
1:00:07
SPEAKER_01: Én is inkább erre voltam most kíváncsi, és nagyon sok felismerést, meg nagyon sok hasonlóságot tapasztaltam, akár még a saját életemben is.
1:00:17
SPEAKER_01: Úgyhogy még egyszer nagyon szépen köszönöm nekem.
1:00:19
SPEAKER_01: Én köszönöm a felkérést és a beszélgetésnek.
1:00:21
SPEAKER_01: És én nagyon szépen köszönöm a kedves nézőknek és hallgatóknak is, hogy velünk tartottak, meghallgatták pokornéli a történetét, illetve beszélgettünk az önismeret fontosságáról, illetve a nagyon nagy felismerésekről.
1:00:36
SPEAKER_01: Amennyiben tetszett ez a podcast, akkor kérem, hogy egy lájkot dobjatok nekünk.
1:00:42
SPEAKER_01: Ezt nagyon megköszönjük, de nagyon örülünk a kommenteknek is.
1:00:45
SPEAKER_01: Ha meg a munkánkat is szeretnétek egy kicsit egy hozzájárulással, akkor az egy feliratkozás lenne.
1:00:52
SPEAKER_01: És nagyon szépen köszönöm, hogy velünk tartottatok, és jövő csütörtökön találkozunk.
1:00:57
SPEAKER_01: Köszönöm szépen!
1:00:58
SPEAKER_02: Én is nagyon köszönöm neked.