Latest / Tudatos Döntések / 300 000 látogató, egy meztelen fotó és egy ládabontás – Ledényi Attila múzeumi kampányai
Transcript
- 0:00SPEAKER_00: És ez egy gyönyörű, idős női ott volt, és ezt tettük ki a City Live posztelekre.
- 0:05SPEAKER_00: Borítékolható volt, így ezelőbb-utóp fogja venni a biztosítékot, ki is verte.
- 0:10SPEAKER_00: Ezt megelőzően a bulvármédia nem foglalkozott kitásos művészeti tartalmak.
- 0:16SPEAKER_00: Mi itt kitaláltunk egy ilyen technikát, ami aztán később a láda bontos technikaként került be a közbeszédbe.
- 0:23SPEAKER_00: Két hónap alatt több mint 300 ezer látogatója volt ennek a kiállításnak, ami havi bontásban a mai napi csúcs, mondtam, hogy 100 magányűvel csináltunk interjút.
- 0:35SPEAKER_00: Ma Magyarországon olyan, és ezek között volt énekének két-három ezerja van, és még ő is azt mondta, hogy én nem vagyok gyűjő, én csak vásárolgatok.
- 0:53SPEAKER_02: Szép jónapot hívánok én Szilági Gábor vagyok.
- 0:55SPEAKER_02: Ez itt a tudatos döntések podcast a rimány magazin podcastje.
- 0:59SPEAKER_02: Ebben a podcastben olyan embereket hívok meg, akiknek vagy az élettörténete, vagy a szaktudása, vagy mindkettő, vagy akár egy teljesen másokból érdekesnek találtam, hogy valakivel beszélgessem.
- 1:12SPEAKER_02: A mai vendégem is ilyen.
- 1:14SPEAKER_02: És sok esetben ismerem a vendégemet, most ez esetben nem, de mégis izgatottan állok elé, mert az az ember, aki velem szemben ül, azért már ismert az Ártmark tekintetében.
- 1:27SPEAKER_02: És mielőtt beköszönnék neki, azért hagyd mondjam el azokat a mondatokat, akik mind őt írják le, mert akkor így egy picit én is képbe tudom tenni azokat a kedves nézőket, akik esetleg még nem ismerik őt.
- 1:41SPEAKER_02: A mai vendégen ledényi a köszönöm szépen, hogy itt vagy.
- 1:47SPEAKER_02: És akkor gyorsan elolvasom, jó, hogy mi minden vagy.
- 1:51SPEAKER_02: Nyilván ennél még sokkal több.
- 1:52SPEAKER_00: Kíváncsi vagyok, hogy minden vagyok.
- 1:54SPEAKER_02: Proturizmo díjas magyar művészeti és kommunikációs szakember, műgyűjtő, erre majd külön szeretnék kiérni, és művészeti mecínás, az Ártmarker Budapest Nemzetközi Képzőművészeti vásár és az Edge Communication művészeti és kommunikációs ügynökségének alapítója és igazgatója.
- 2:15SPEAKER_02: Hát itt jól lettegeztelek az elején, úgyhogy remélem, hogy ezt tarthatjuk továbbit, és köszöntelek itt a stúdióban.
- 2:22SPEAKER_00: Köszöntelek én és köszöntöm a nézőket, hallgatókat.
- 2:25SPEAKER_02: Szóval, egy hónap múlva lesz az átmarkettnek hanyadik is, 16.
- 2:31SPEAKER_02: már 16.
- 2:32SPEAKER_02: átmarkett.
- 2:33SPEAKER_02: Nyilván én nem ismertem téged, az átmarketet ismertem, voltam is már, úgyhogy és azért is, mert nagyon sok műgyűjtő barátom van, és ezáltal kikerülhetetlenné válik az, hogy az ember az átmarkettel menjen, de valójában te nem minden indultál, hanem, ha jól értettem, akkor inkább a kommunikációs területre lesz, hogy is volt az elején?
- 2:56SPEAKER_00: Az érdekes kérdés, hogy honnan tekintjük, hogy az ember indult.
- 3:00SPEAKER_00: Mert ha arra gondolok, hogy gyerekkoromban, késő gyerekkoromban számomra a művészet, mint a hétköznapok örömének a forrása mennyit jelentett?
- 3:13SPEAKER_00: Bizonyos tekintetben innen indultam, csak aztán egy-két kanyar után kötöttem itt újra ki.
- 3:20SPEAKER_02: Képzeld el, hogy a legtöbbször meg szoktam kérdezni, hogy honnan gyökerezik ez a dolog.
- 3:26SPEAKER_02: És most te ráreztél, mielőtt megkérdeztem volna ezt, hogy általában az a tapasztalat, hogy ez nagyon korán elkezd kiderülni, persze csak utólag tudjuk, tehát, amikor visszanézünk, de hamar kiderül akkor, hogy te.
- 3:39SPEAKER_02: És ez miben nyilvánult meg a gyerekkorodban?
- 3:43SPEAKER_00: Ez a fajta őszinte nyitott érdeklődés, ez valóban régről indul.
- 3:49SPEAKER_00: Én olyan családban nőttem fel, ahol bár a műgyű és a műtárgyak közelsége nem volt, megszokott.
- 3:58SPEAKER_00: Viszont nagyon nyitott és megengedő volt a szülői közeg.
- 4:03SPEAKER_00: Ezért aztán szabadjára engedhettem az érdeklődésemet, ami viszonylag hamar odatel a művészetekhez, és amikor én a húszas éveim elején elkezdtem utazni, utazgatni, akkor erre viszonylag gyakran adult lehetőségem, akkor már magától értetődő módon, mindenhol azokat a művészeti kulturális tartalmakat keresem, és találtam meg, amiből aztán a későbbi felnőtt koromban a majdani jövő táplálkozott.
- 4:38SPEAKER_00: Tehát valamennyire innen indul, és akkorban volt egy szakmai alkalom kitérő a kommunikáció irányában, ami abban a tekintetben nem kitérő, hogy a kommunikáció, mint tevékenységi forma, és mint érdeklődési közeg, az továbbra is megmaradt.
- 4:57SPEAKER_00: Sőt, a kitérő az abban a tekintetben még nagyobb ívő, hogy én ugye a business schoolban közgazdászként végeztem először.
- 5:07SPEAKER_00: Nem olyan érdekelt őszintén szólva.
- 5:10SPEAKER_02: Mont ezt akartam kérdezni, hogy ez elég távol áll egymástól a kettő.
- 5:14SPEAKER_02: Nem van közös nevező.
- 5:17SPEAKER_00: Znagy tekintetben részhal, mazzha akarom.
- 5:19SPEAKER_00: Ugye az üzleti közeg, ugye én még a komenizmusban tanultam bizniszt, és tehát a rendszerváltás előtt ha tetszik, és akkor még azért egy picit más volt a megközelítés, nagyon más volt a megközelítés, viszont már akkor is kezdett belopozni az üzletről, a gazdaságról való oktatásban a kommunikációs aspektus, marketing kommunikáció, ugye annak idején, a 90-es évek elején már a rendszerváltás után, amikor a PR, mint fogalom, vagy például a marketing kommunikáció elkezdett belopozni az üzleti közekben Magyarországon, és én az időt kezdtem ezt tanulni, ezt nem később gyakorolni.
- 6:12SPEAKER_00: Tehát az üzletnek a gazdaságnak a humánok oldala, az emberi oldala, az emberek közötti viszonylatoknak a lényege keresése az, ami engem megragadott, és aztán a második diplomához már kifejezettem PR, Public Relations, mert ez volt az.
- 6:32SPEAKER_02: Ez már érdekel, tehát hogy mondtatok közösség az nem annyira, de ez már jól van.
- 6:37SPEAKER_00: Abszolut.
- 6:38SPEAKER_00: Én a kommunikációt már nagyon régóta nagyon széles spektrumon fogom fel, és a lehet gyakorlom.
- 6:47SPEAKER_00: És ugye ezért is volt nekem fájdalmas ez, amikor azzal kísérleteztek éveken keresztül az oktatók előadók, hogy definiálják, hogy mi a kommunikáció, vagy mi a public relation adott esetben.
- 7:02SPEAKER_00: Ugye van egy ilyen törekvés, hogy nekünk mindent definiálni kell pontosan szavakban ki kell fejezni, amit nem olyan egyszerű.
- 7:10SPEAKER_00: Bizonyos tekintetben nem egyszerűen, ezt már akkor is feleslegesnek éreztem, mert hogy a kommunikációban éppen a dolognak a rugalmassága, a sok félesége, komplexitása volt az, ami engem vonzott.
- 7:27SPEAKER_00: És itt nyilvánval az emberek közötti viszonylatok mintennek az egésznek az alapja.
- 7:33SPEAKER_02: Nárilag hosszú ideig is tartott azért ez egy tíz év volt, amikor még csak nem, amikor szintisztán kommunikáció volt, vagy ebben már volt művészettel való találkozás is?
- 7:43SPEAKER_00: A magánéletben igen.
- 7:45SPEAKER_00: Magánéletben igen, maximálisan.
- 7:48SPEAKER_00: És akkor most hirtelen érkezünk oda, hogy hol történt a válás.
- 7:53SPEAKER_00: Híváncsi vagyok erre beszélni.
- 7:55SPEAKER_02: Kíváncsi vagyok rá.
- 7:56SPEAKER_02: Mindig van egy ilyen momentum.
- 7:58SPEAKER_00: Igen, ez egy kávéházi kapcsolatból indul.
- 8:03SPEAKER_00: Ugye az ügynökségünk, az Excell Communications, ami egyébként idén 30 éves.
- 8:08SPEAKER_00: Aztán len gratulálok hozzá! Köszönöm szépen, majd átadom neki.
- 8:12SPEAKER_00: Az ünnekségünk akkor már sikeresen működött kommunikációs és PR ügynökségként, amikor egy pénteki éjszakán egy kedves KVH baráton, azzal fordult hozzám, hogy most abban a helyzetbe kerül, hogy ő itt pillanaton belül ki akar nyitni egy kortárművészeti magánmúzeumot, de akivel eddig dolgozott ezt kiszállt utolsó pillanatban, és ő most nem tudja, hogy mit évül legyen, mert ezzel kapcsolatban annyira tenivaló.
- 8:48SPEAKER_00: És akkor például az egésznek a kommunikációs aspektusai nincsenek lefedve.
- 8:54SPEAKER_00: És akkor én azt mondtam neki, hogy rendben beszállunk.
- 8:58SPEAKER_02: Akkor ezt te izgalmasnak tartottál.
- 9:01SPEAKER_02: Végtelen.
- 9:01SPEAKER_00: Ugye két szempontból is izgalmasnak.
- 9:04SPEAKER_00: Egyrészt, mert egy olyan kommunikációs szaktudást adtam, egy addig még ki nem próbált területen kamatoztatni, amit azt megelőzően még nem teszeltem sose.
- 9:16SPEAKER_00: A másik pedig a valaminek a létrehozásában való részvétel irányítás lehetőség.
- 9:26SPEAKER_02: Hát az, ami az életörténeted illeti azt azért azt mutatja, hogy te szeretsz alkotni.
- 9:31SPEAKER_00: Igen, ez rendszeres, ez rendszeres élmény, ez gyakran visszatérvény és félén.
- 9:37SPEAKER_02: És akkor mi történt ezen a kortárs kiállítás?
- 9:38SPEAKER_00: A következő történik nagyon fontos, mert én azt gondolom, és én nem kezdve a nagyképűség és túlzás nélkül egy-egy magyar művészeténeti fordulópontról fogunk beszélni.
- 9:54SPEAKER_00: Ez a bizonyos intézmény, ami akkor létrejött ez a 2000-es évek ele.
- 10:00SPEAKER_00: Ez a Meókortárs művészeti gyűjtmény, ami egy végtelen szimpatikus együttállásból jött létre.
- 10:10SPEAKER_00: Winkler Márton, az újpesti Bőrgyár tulajdonosa és Kovács Lajos jó szemű jóérzékű műkereskedő álltak össze, és ők döntöttek úgy, hogy ezen a fantasztikus helyszínen egy magánkészben lévő privát független programra épülő művészeti központot hoznak létre.
- 10:34SPEAKER_00: Ez lett a Meókortársművészeti gyűjtemény.
- 10:39SPEAKER_00: Abbó szempontból kerültünk szerencsés helyzetbe, hogy olyan ügyfelünk lett a művészeti területen, akik nem kötöttek az állami tulajdonlásból vagy az önkormányzati szabályozásból fakadó békók, hiszen privát, egy magánkészben lévő intézményről volt szó.
- 11:01SPEAKER_00: Ráadásul a menedzment lajosková személyében kellőmértékben bátor belemenős és rugalmas volt ahhoz, hogyha mi kitaláltunk valami vagány szokatlan kommunikációs eszközt, akkor abban ő beleállt.
- 11:22SPEAKER_00: De mi történt?
- 11:23SPEAKER_00: Alapvetően az egészet még szakmai szempontból közelítjük meg.
- 11:28SPEAKER_00: Találtunk egy olyan nisot a kommunikáción belül, ahol abban az időben még gyakorlatilag nem volt konkurenciánk.
- 11:38SPEAKER_00: A 2000-vek eleje az az időszak, amikor még például Bánlászló nem volt a szép művészeti múzeum igazgató, hogy a szépművészeti múzeum akkor kezdett el dubörögni, amikor ez Bánlászló átvette, de az csak néhány évvel később következik be.
- 11:57SPEAKER_02: Ez nem nagyon korai dolog.
- 11:59SPEAKER_00: Igen, professzionális módon kommunikáló művészeti intézmény olyan, amelyik kifejezett céljának és törekvésének tekinti azt, hogy széles közönséget szólítson meg, gyakorlatilag nem volt.
- 12:15SPEAKER_00: I itt jöttünk mi be, és mivel úgy döntöttem, hogy mivel az ügyfeleink eltartották az ügynökséget, hogy pro bónió nyújtjuk a szolgáltatásainkat.
- 12:27SPEAKER_00: Ez meg is maradt a Meó létezésének teljes időszakában, ez egy körülbelül négy éves időszak.
- 12:34SPEAKER_00: A nyitó eseménytől, a nyitókampányon keresztül a média togatók felhajtásáig, a fundraising, a sajtókommunikációk, gyakorlatilag minden kommunikációs tevékenységet még végeztünk.
- 12:49SPEAKER_00: És ugye, ráadásul a Hobbimat, ezt jelentőke ezek bizonyos mértékig professzionális módon is kiélhettem, hiszen megvolt a nyitottság az intézményben arra, hogy időre például leüljünk és a kiállítási arról beszélgessünk, tehát például az, hogy Andresz Szerrano, a 90-es évek, vagy mondjuk, a múlt század végének egyik legbefolyásosabb és legfontosabb fotóművésze, kiállítási lehetőséghez jutott a Móban, az például én javasoltam, tehát volt egy ilyenfajta nyitottság, ami az embert különben ha progozik, akkor nem mindegy, még inkább inspirált.
- 13:31SPEAKER_00: Fantasztikus izgalmas volt ez időszak, az intézménynek a művészeti programja első osztályú volt, és nagyon vagánykampányokat.
- 13:41SPEAKER_00: A nyitó eseményre az újpesti bőrgyárban körülbelül 3000 ember.
- 13:45SPEAKER_00: A mai napig emlékeznek emberek hosszabb.
- 13:48SPEAKER_02: Ez az, ami már ilyen ipari telepeként működik ez.
- 13:52SPEAKER_00: Nagy valószínűséggel, ahogy kijérünk Újpestre.
- 13:55SPEAKER_02: Rögtön az elején bekanyarodni.
- 13:56SPEAKER_00: Hát rögtön így hát majdnem szemben.
- 13:59SPEAKER_00: Ugye a kihívás volt azért, mert bár 10 perc alatt a belvárosból is ki lehetett ültni, ugye vannak az emberekbe beépítve pszichés korlátok.
- 14:09SPEAKER_00: Igen, úpesten így van, hát ezt le kellett küzdeni, de például ma már említett Andres Cerán-nak a kiállítására, mi egy jól eltalált kampányal.
- 14:21SPEAKER_00: Egy hónap alatt húsz ezer fizető látogatót vettünk ki a kiállításra.
- 14:27SPEAKER_00: Úgyhogy időről időre ez áthidalható volt.
- 14:31SPEAKER_00: Ez a pszérés korlát.
- 14:32SPEAKER_02: Én itt el is mondtad, hogy különlegesebb kampányok, vagy ilyen rendhagyó kampányok voltak.
- 14:38SPEAKER_02: Ebből mondanál egyet, hogy az milyen.
- 14:40SPEAKER_00: Akkor maradjunk Andres Ránonnak, ha már számos tekintetben a szívem egyik csücske.
- 14:46SPEAKER_00: Andreszerna annak idején a 90.
- 14:48SPEAKER_00: évek elején néhány hónapok Budapesten is dolgozott.
- 14:54SPEAKER_00: Tényleg világhírű meghatározó amerikai foton művészről van szó, én akkor megismertem Andres személyesen.
- 15:02SPEAKER_00: És az itteni kiállítási anyagában gyakran használt aktmodelleket, többek között idős aktmodelleket.
- 15:10SPEAKER_00: Úgyhogy mi úgy döntöttünk, hogy a kampányt, aminek az anyaga nyilvánvaló egy domináns amerikai nemzetközi fotográfiai anyag volt, tehát nem csak a Budapestren készült felvételekre épült, hanem a már akkor is világhírű fotóinak egy része isbe került ebbe a válogatásba.
- 15:31SPEAKER_00: Mi úgy döntöttünk, hogy a budapesti anyagból emelünk ki egy képet, és ez egy gyönyörű, idős nőit volt, és ezt tettük ki köztérre a szitilive posztelekre.
- 15:44SPEAKER_00: Ugye borítékolható volt, így az előbb-utop ki fogja, tehát az a fantasztikus esztétikai erej és szépséged acára.
- 15:52SPEAKER_00: Ez mondjuk ki fogja venni a biztosítékot, ki is verte.
- 15:58SPEAKER_00: De mi addigra, és ez egy nagyon érdekes és nagyon hatékony, de nagyon komoly fejelmet írni a kommunikációs gyakorlat.
- 16:07SPEAKER_00: Mi felépítettünk egy nevezzük botrány kommunikációsnak, egy botrány kommunikációs kampányt.
- 16:15SPEAKER_00: Mire az első szitilájokat leszedették.
- 16:18SPEAKER_00: Addigra mi készültünk a sajtóműval, felkészítettük az ügyfelet, és innentől kezdve beálltunk egy olyan kampányba, ami nem a botrányról szólt innentől kezdve, hanem az esztétikum erejéről, nyilván a kiállításról, magáról.
- 16:36SPEAKER_00: Úgyhogy ennek volt a következménye az.
- 16:39SPEAKER_00: Nyilván más jellegű kreatívokkal is dolgoztunk, nem csak a már említett idősnői aktal.
- 16:45SPEAKER_00: Ugye szerencsés volt, és akkor, amikor az ember ícsinál nagyon fontos, hogy kontroll alatt tartsa az egész folyamatot, hogy ne szabaduljon a botrány, mert voltak éppen nem ez a cél.
- 16:56SPEAKER_00: A cél az, hogy a közönség érdeklődését felkertsük egy magas kvalitású művészeti tartalom iránt.
- 17:04SPEAKER_00: Tehát ebben nyilvánvalóan szerencsés komponens volt az, hogy kovácsolés meglehetősen találesett verbálisan nehezen leküzdhető, és a konfliktusokat jól kezeli.
- 17:19SPEAKER_00: És egy nyilvánvalóan tisztában volt annak a művészeti értékével és kvalitásával, amit ő a képernyő előtt akkor, amikor mondjuk interjút kellett adnia képviselt.
- 17:30SPEAKER_00: Tehát így egy fantasztikusan felépített kampányról már sikerességét tekintőse nagyon jó felépített kampányról volt szó.
- 17:41SPEAKER_00: Ugye ezt máshol nem nagyon tudtuk volna megcsinálni, de itt ebben a konstellációban, ebben a közegben ez mehetett, és meg is hozta a sikert.
- 17:52SPEAKER_00: Voltak ennél szolidabb kampányok is nyilvánvalóan.
- 17:55SPEAKER_00: Elég sok olyan típusú kreatívemre épülő kampánycsináltó, mint például volt egy kampány, ami arra épült, hogy a Mikulás csomagként ismert.
- 18:07SPEAKER_00: Ugye a tilósban parkolóban kapunk egy mikolás csomagot, mi így terjesztettük a szóanyagot.
- 18:14SPEAKER_00: Ugye ugye nyilvánvalóan ez innentől kezdve mindenkinek látogatta az ingerküszöbet, tehát annak a hatékonysága is például nagyon magas volt.
- 18:24SPEAKER_00: Ez megveken.
- 18:26SPEAKER_00: A másik pedig, ami jó volt, az az, hogy tartalomfejlesztés szempontjából is izgalmas volt a feladathoz való hozzáállás, mert nem csak kiállítások történtek, hanem eseményeket szerveztek.
- 18:41SPEAKER_00: Vásárt az első olyan vásár, aminek a szervezésében vagy kommunikáciában, kampányában részt tudtunk vállalni.
- 18:49SPEAKER_00: Ilyen is volt, tehát elképesten jó tanulási lehetőség volt.
- 18:54SPEAKER_00: Az, ami menet közben kiderült, az az, hogy létezik egy nincs piac, egy olyan rés, ahova mi innentől kezdve factó belépünk, és azt tapasztaltuk, hogy ez hogy ez sikerrel működhető, tehát itt bekerült a portfolionba, tetszik a művészeti kommunikáció.
- 19:15SPEAKER_02: Mondom, emiatt idő után titeket megkerestek azzal, hogy csináljatok kampányokat, nem.
- 19:23SPEAKER_00: Itt van a következő fordulok.
- 19:25SPEAKER_02: Ez most már kezdően lenni, mint egy poáró regény, tehát hogy ilyen izgalma vannak benne.
- 19:31SPEAKER_00: Csak itt mindenki életben marad.
- 19:34SPEAKER_00: Ugye ezt a bizonyos munkát ügynökségként, mi ellentételezés nélkül csináltuk.
- 19:42SPEAKER_00: Ugye az ember akkor, amikor ilyen típusú helyzetbe kerül, még ha nem is keresi közben, de utólag, amikor visszateként, akkor megpróbálja felmérni vagy értékelni, hogy jó, de mi volt ebben, mi volt ennek a haszna.
- 19:54SPEAKER_00: Ugye mi esetünkben ez elég nyilvánvaló, hiszen azok után, hogy mi ez kvasi hobiból szeretetből, lelkesedésből csináltuk éveken keresztül.
- 20:06SPEAKER_00: Utána eljutottunk odáig, hogy a cég, az ügynökség az lényegében olyan módon profilizódott át, hogy innentől kezdve már szinte csak azzal foglalkozunk különféle módokon, vagy elsősorban azzal foglalkozunk különböző módokon, amit abban a három-négy évben kitanultunk, és aminek a pozitív hatásait megtapasztaltuk.
- 20:31SPEAKER_00: Úgy a következő forgalokon.
- 20:33SPEAKER_00: Valóban egyszer csak megérkezett hozzánk a műcsarnok részéről egy felkérés, hogyha látják, hogy itt ez a kommunikáció jól megy, dolgozzunk együtt.
- 20:45SPEAKER_00: Annak idején részben arra való tekintettel is, hogy az ilyen jellegű kommunikáció szolgáltatások befogadására az intézmény rendszer még kevésbé volt felkészült, ezért mi azt mondtuk, hogy mi annyira hiszünk a saját szaktudásunkban, hogy mi nem is kérünk díjat, hanem majd a sikerességnek egy bizonyos százalékát fogjuk elkérni, hogy egy járvételből, akkor még készülünk.
- 21:12SPEAKER_00: Könnyebben megadtak, nem?
- 21:14SPEAKER_00: Igen, pláne azt belátva, hogy ez az intézmény számára is olyan bevétel növekedés generálhat, aminek egy részéről sokkal könnyebb lemondani, mint eleve megállapítani egy olyan költségvetési tételt, amit mindenképpen ki kell fizetni.
- 21:32SPEAKER_00: Tehben az időszakban mi itt dolgoztunk.
- 21:36SPEAKER_00: És a műcsarnok akkor már éppen készülő kiállítása ennek a spanyol 50-es évek volt a címe, ami egyébként művészetfogyasztóként elképesztően szép anyag volt, akinek mond valamit tapiesz volt bele.
- 21:58SPEAKER_00: Nagyon szép volt az anyag nagyon finoman összeválogatott kiállítási anyag volt.
- 22:06SPEAKER_00: É tudom, hogy klassz, meg mi itt tizen még tudjuk, vagy talán százan, hát hogy a búbánokkal lehet ezt feladni a közönséggel, mert ugye mi az, ami a Driving Force volt bennünk, az hogy mi hittünk, mivel mi fogyasztjuk a művészetet, ezért mi tudjuk, hogy a művészetfogyasztása klaszdog.
- 22:29SPEAKER_00: És meggyőződésünk az, hogy a művészetnek a közönsége az lényegesen szélesebb annál, mint amit annak idején, például Magyarországon az intézményrendszer meg tudod szólítani és meg tudott mozdítani.
- 22:42SPEAKER_00: Mert ez jó.
- 22:43SPEAKER_00: Ugye, ha az ember tudja, hogy valami jó, akkor sokkal könnyebben tudja másokkal is elhitetni, hogy ennek a fogyasztása élvezetet fog gyújtani.
- 22:51SPEAKER_00: Tehát a mi egyik alapfelvetésünk, és a saját magunk feladataként meghatározott mozgalat, az az, hogy bontsuk le a falakat a művészet és a közönség között, hozzuk be a közönséget, vagy vigyük ki a művészetet egyébként ez egy későbbi újabb forulópont, ahogy vigyük ki a művészetet a közönséghez, mert hogy ezt az egymásra találást, ezt majd élvezni fogja a közönséget.
- 23:25SPEAKER_00: Kökezéppen eszköz kell keresni arra, hogy egy nagyon klassz spanyol 50-es évek kiállítást valahogy adjunk el a közönségnek.
- 23:35SPEAKER_00: És akkor én azt javasoltam a Musanok a vezetőségének, hogy keresünk egy pikásszó anyagot valahol a piacon.
- 23:46SPEAKER_00: Egyébként tele van a piac pikásszó grafikákkal, következés nem akkora erőfeszítés, különösen a közegben mozgó szakember számára, ez egyébként meg is lett, és innentől kezdve mi egy Pikásszó és a spanyol 50-es évek kiállítást kezdtünk el árulni, aminek egységes volt az arcolata.
- 24:10SPEAKER_00: Ugye Pikásszónak a kapcsolat nyilvánvaló, ugye Pikásszónak van ez a híres bika fejurája, ugye ezt használtuk a kreatív alapelemeként, a pikászói kifejezetten Spanyolországra utaló képet.
- 24:31SPEAKER_00: És annak ellenére, hogy nem voltunk ad az elejétől, ennek ellenére, a műtáról bevittünk 60-ezen látogatót ezzel a kiállításra lintsz.
- 24:42SPEAKER_02: Ezt jól olvastam, ugye, hogy neked törekvésed is, hogy a művészet az nem csak egy elitista kérdéskör legyen meg abba a körökben, hanem minél szélesek lehetve.
- 24:52SPEAKER_00: Ugye, ahogy az előbb is megfogalmaztuk, hiszünk abban, hogy a művészet gyakorlatilag tömegfogyasztási cikk, hogy tömegfogyasztásra is alkalmas tartalom.
- 25:06SPEAKER_00: Tehát innentől kezdve semmi másra nem törekszünk, csak arra, amit tényként elfogadunk.
- 25:15SPEAKER_00: Ez volt a műcsarokos kiállítás, és éppen akkor készülődött egy újabb kiállítás, aminek viszont már a legelejétől benne tudunk lenni.
- 25:26SPEAKER_00: Ez a későbbi, azért mondom egy későbbi, mert itt még a névadásban is be tudtunk avatkozni.
- 25:33SPEAKER_00: Ez a későbbi 400 év francia festészete címük kiállítás.
- 25:38SPEAKER_00: A 400 év francia festészete kiállítás úgy indult, hogy egy tényleg fantasztikus anyagból felépülő nagyszabású táratról van szó.
- 25:49SPEAKER_00: Ennek bizony az lett volna a címe, hogy fény és árék.
- 25:53SPEAKER_00: És én azt mondtam, hogy hát arra úgy, hogy egy fényes árnyék című kiállításra én sem mennék be, ezzel mindenképpen kell valamit kezdeni.
- 26:02SPEAKER_00: Radásul, hogyha egyszerű kommunikációs technikákkal láthatóvá, vagy hallhatóval akarjuk tenni azt, hogy milyennek a kiállításnak a voltak éppen egy anyaga, ezt valamilyen módon bele kell fogalma a címbe.
- 26:18SPEAKER_00: Leültünk a műsoroknak a művészeti vezetőével, és eljutottunk odáig, hogy mesterművek, tehát ezt a kifejezést használhatjuk.
- 26:29SPEAKER_00: Főműveket nem.
- 26:33SPEAKER_00: Mrrészt nyilvánvalóan a szakmai közeggel lelke tudni fogadhatni.
- 26:38SPEAKER_00: Tehát főműveket nem mondhatunk, mert ebben az anyagban nem volt, ilyen, de hát ezek bizony mesterművek.
- 26:43SPEAKER_00: Ezek a fő cím vagy mesterművek, és az cím 400 év francia festészete.
- 26:51SPEAKER_00: Innentől kezdve nem csak a címadás, hanem a teljes kommunikációs feladat sor, beleértve a funinget, beleértve az outdoor, indoor, média partnerek bekapcsolása a sajtó kommunikációs, sőt, a VIP program, ezeket még mindukhoz szattuk volna.
- 27:14SPEAKER_00: Tehakorlatilag teljes kontrollt tudunk gyakorolni a kampány egésze alatt.
- 27:19SPEAKER_00: Mi alakítottuk ki a kreatív arculatot, és mindent annak a célnak feleltettünk meg, hogy egy részről a múzeum számára, illetve a műcsony számára bevételek növekedjenek, másrészről pedig a közönséget minél nagyobb volumenben vonjuk be.
- 27:37SPEAKER_00: Két hónap alatt több mint 300 ezer látogatója volt ennek a kiállításnak, ami havi bontásban a mai napig csúcs.
- 27:49SPEAKER_00: És itt tényleg nem történt más.
- 27:52SPEAKER_00: Csak fogtuk azt a kommunikációs eszközrendszert, amit mi vagy megtanultunk, vagy kidolgoztunk, és ezt ráültettük a művészet terepére.
- 28:05SPEAKER_02: Gyakorlatilag mester ilyen találkozott a művészet a kommunikációjával.
- 28:11SPEAKER_02: Ami titkoztatok létre.
- 28:13SPEAKER_00: Igen, a kommunikáció jól ki tudta szolgálni.
- 28:16SPEAKER_00: Talán ez így a művészeti tartalmat, és jól ki tudta szolgálni a közönséget.
- 28:21SPEAKER_00: Ugye erről kiállításról senki nem távo található.
- 28:26SPEAKER_00: Senki nem mondta azt, hogy jaj lehet ezek nem is mesterművek.
- 28:31SPEAKER_00: Semmi olyat nem állítottunk, és ez fontos.
- 28:34SPEAKER_00: Semmiért nem állítottunk, ami lett volna igaz.
- 28:37SPEAKER_00: 400 év francia mesterművek, ez mindig igazolt.
- 28:42SPEAKER_00: Később aztán jöttek a Magyarország intézményi közekben is ilyen furcsa csavarok, ahol néha csalódat lett a közönség, de ezt mi azért igyekszünk elkerülni.
- 28:54SPEAKER_00: Volt egy nagyon izgalmas eszköz, például.
- 29:01SPEAKER_00: Ezt megelőzően, a bulvármédia nem foglalkozott kvalitásos művészeti tartalmakkal.
- 29:08SPEAKER_00: Mi itt kitaláltunk egy olyan technikát, ami aztán később a lábabontos technikaként kerül be a közbeszédbe.
- 29:19SPEAKER_00: Azt mondtuk, a sajtó egy szűk részének néhány búvár lapnak is, hogy szeretnénk egy olyan exkluzív eseményre meghívni őket, ahol a nagyértékű műtárgyak kicsomogolása zajlik.
- 29:41SPEAKER_00: Azon a vonalon nem lehetett túl menni.
- 29:44SPEAKER_00: A vonalon túl ki voltak téve a ládák, ugye ilyenkor átadás átvételek az átadó és az átvevő kurátor fehér kesztjükben a szállítók és a technikai személyzet jelenlétében kiemelik a mutárgyakat, lefektetik egy asztára, hát ez nagyon szólt.
- 30:05SPEAKER_00: Ez ugye egyrészt alkalmas volt arra, hogy valóban exkluzív körülmények közé között kényeztessük a sajtót.
- 30:18SPEAKER_00: Másrészt meg valamennyire alkalmas volt arra, hogy láthassuk, hogy itt milyen értékű dolgokról van szó.
- 30:26SPEAKER_00: Úgy a kiállításra kerülő műtárgyakazok, nem csak valitások, hanem elképesztő értékük van.
- 30:33SPEAKER_00: Inszben abból fakadon, hogy műtárgyakról beszélünk pedig nem tanul.
- 30:38SPEAKER_02: Így arányag elkezdett az én fejembe összeállni az a kép, hogy így közeledünk az átmarketnek a kezdőpontjáig.
- 30:46SPEAKER_00: Addig még nagyon sok minden történt.
- 30:49SPEAKER_00: Igen?
- 30:52SPEAKER_02: Ez egy 10 éve látsz az idő.
- 30:54SPEAKER_00: Tehát akkor, amikor az első üzleti siker bejött, akkor döntöttem úgy, hogy érdemes az ügynekséget abban a tekintetben átprofilírozni, hogy dominánssá válik a művészeti kommunikáció, akkor így a legtöbb művészeti intézmény, vagy sok több művészeti intézménynek nyújtottunk kommunikációs szolgáltatásokat, majd aztán elkezdett megjönni a bátorságunk, és elkezdünk már a művészeti tartalmakkal és egy kicsit nagyobb biztonsággal, merésséggel foglalkozni.
- 31:29SPEAKER_02: Akkor már nem csak a kommunikációja volt merész, hanem maga az tartalom fejlett tartalma.
- 31:35SPEAKER_00: Így van, így van.
- 31:37SPEAKER_00: És az első, volt még egy nagyon izgalmas mozanat.
- 31:43SPEAKER_00: A fotonűvészethez nekem különleges a viszonyom, én nagyon szeretem számban nagyon fontos a fotó művészet.
- 31:51SPEAKER_00: És én azt gondolom, és ebben nagyon sok inspirációt adott az.
- 31:58SPEAKER_00: évek második felétől viszonyok sokat utaztam New Yorkba, és elég sok minden, amit én ott akkor még nem tudtam, hogy megtanultam, de megfigyeltem, az később olyan módon hasznosult, hogy beépült a gondolatmenet.
- 32:16SPEAKER_00: Például a fotóművészettel való foglalkozás ilyen.
- 32:19SPEAKER_00: Én a New York kiállítás látogatások alkalmával azt tapasztaltam, hogy ott abban a művészeti közegben, ami a világ legfontosabb művészeti közege, jegyzem meg zárójelben, a fotóművészet a klasszikus művészeti akakkal gyakorlatilag egy szinten van értékelve.
- 32:38SPEAKER_00: És én ezt a logikát akartam meghonosítani Magyarországon.
- 32:42SPEAKER_02: De akkor még nem volt így egyáltalán.
- 32:46SPEAKER_00: A fotóművészet az egy definiálatlan alulértékelt periférián lévő művészeti volt annak idején.
- 32:58SPEAKER_00: És akkor összehozott egyébként történetesen pont a bűncsalakos kiállítás sikere, mert az ottani kiállításnak a fő támogatója ez egyébként a Ryfajzenbank volt.
- 33:10SPEAKER_00: Azt javasolt a Fotóművészek szövetségének, hogy jöjjenek el hozzánk, és közösen próbáljuk megkitalálni, hogy milyen művészeti tartalomban lehetne az a 50 éves Fotuművészek szövetségének a fél évszázados évfordulóját megünnepelni.
- 33:29SPEAKER_00: Ebből fakadt ez a kiállítás, aminek a kurátori címe az ugyanaz volt, hogy érték.
- 33:36SPEAKER_00: Ugye itt is volt egy gyakorlatilag a közönség megszorítására alkalmatlan cím, mondom ezt a legnagyobb tisztelettel a kurátor felén nyilván az ő dolgal volt, hogy a kommunikációs aspektusokat pontosan érezze.
- 33:50SPEAKER_00: De ide is be tudtuk lopnizni azt az a címet, hogy világkérű magyar fotográfusok.
- 33:57SPEAKER_00: Ez egy olyan fotóanyag volt, ami brassai André kertész moholinagy, Robert Kapás és Martin munkácy munkáira épült.
- 34:09SPEAKER_00: Ó tovább ez az anyag igaz, hogy dominánsan nem nagyértékű, nagy múzeumértékű, mintás nyomatok formájában, de gyakorlatilag a Kecskeméti Fotó Múzeumnak a raktárában kiállítható gazdagságban megvol.
- 34:27SPEAKER_02: Azt mind.
- 34:28SPEAKER_00: Ez a következő fordópont.
- 34:30SPEAKER_00: Mert azzal, hogy ez a kiállítás létrejött, amihez még kiállító helyet is mi, illet már kiállítóhelyt is mi találunk.
- 34:42SPEAKER_00: Főszponzort, médiátámogatott, mindent mi raktunk mellé, ahval tovább úgy szerződtünk a fotóvészek szövetségével akkor, hogy a budapesti kiállítást követően két évig, csak mi utaztathatjuk a kiállítási.
- 34:55SPEAKER_00: Nem tök ez egészen másfajta működési mechanizmusba csattunk át.
- 35:01SPEAKER_00: Valóban egyrészt létrejött a kiállítás, ami bizonyos mértékig a mi alapletünkből táplálkozott.
- 35:07SPEAKER_00: Létrejött ráadásul olyan formában, hogy utána azt országosan utaztattuk.
- 35:12SPEAKER_00: Elkezdtünk a lónak egy picit más részére is ráülni innentől kezdve.
- 35:18SPEAKER_00: És ugye ez is hozta meg a bátorságot.
- 35:21SPEAKER_00: Megismertük a vidéki kiállító helyeket, ami nagyon hasznos volt, nagyon izgalmas, meg egyáltalán a kiállítások létrehozásának a logisztikáját.
- 35:35SPEAKER_00: Nem unalmas?
- 35:36SPEAKER_00: Nem, nem, nem.
- 35:37SPEAKER_02: Nagyon izgalmas, és én pont azt építem a fejemben, hogy tudom, hogy megérkezünk az art markethez, és látom, ahogy így a szkillek épülnek egymásra.
- 35:47SPEAKER_02: Tehát egyre több tapasztalat, először csak a kommunikációja, utána már maga az anyag, és nem abszolút izgalmas, és kíváncsi vagyok, hogy hogy jutunk el.
- 36:00SPEAKER_00: És akkor ígérem odaérünk.
- 36:03SPEAKER_00: Mi fogjuk várni.
- 36:04SPEAKER_00: A következő az is kellett azt, hogy az ember a kommunikációs irányból érkezzen a művészetilág.
- 36:16SPEAKER_02: Ez látszik, hogy ez egy nagyon fontos együttállás.
- 36:19SPEAKER_02: Már amit most eddig elmeséltél.
- 36:22SPEAKER_00: A következő történt az akkor még létező népszabadság kiadóként úgy döntött, hogy művészmonográfiákat, tehát egy egy művészről szóló gazdagon illusztrált könyvet ad ki.
- 36:35SPEAKER_00: Az első ilyen könyv, az Abanóvák Virmosról szól, és egy zseniális kurátor, most Péternek hívják, ő jegyezte a könyvet, már az is sajátságos, hogy hogyan jutott hozzá ez a feladat, de mindegy.
- 36:50SPEAKER_00: És én ugye egyrészt azt látom, amikor a könyvet a kezembe vettem, hogy itt van egy jól szórakoztató, és nagy alaposággal megírt könyv.
- 37:01SPEAKER_00: Ráadul rá vanni vagy népszabadság.
- 37:03SPEAKER_00: Énnettől kezdve már láttam magam előtt, hogy van egy potenciális országos média támogató, és utána összeismertettem magam a most Péterrel.
- 37:15SPEAKER_00: Leültünk beszélgetni.
- 37:17SPEAKER_00: Kiderült, hogy tudunk egy hullám hosszan gondolkodni.
- 37:21SPEAKER_00: Kiderült róla, hogy perfekcionista ebben is hasonlítottunk egymásra, és akkor azt mondtam Péternek, hogy csináljunk ebből kiállítást.
- 37:29SPEAKER_00: Ő szállítottam a kiállítás szinopszist, és akkor ez elkezdtem házni.
- 37:37SPEAKER_00: Sajátos módon a debreci modern kötöttem ki, méghozzá azért, mert Gulyz Gábor, mondom a korigazgatója, ő szintén bevállalós és maxista, mint ahogy több korábbi partnerem is ezen a pályán, és ő nem csak a helyet adta hozzá, hanem mindent ami kellett ahhoz.
- 38:03SPEAKER_00: 50 év szerint minden elfogultság nélkül legjobb, legizgalmasabb egyéni szóló, tehát monografikus kiállítását létrehozok.
- 38:15SPEAKER_00: Olyan kiállítást csináltunk, ahol Mos Péter még arra is figyelt, hogy a kiállítási installációkon a csavar fejnek a vágása az le legyen fedve, mert ez bezavar a vizuális élményben, imádtam benne ezt.
- 38:33SPEAKER_00: Egészen odáig, hogy berendeztük a banováknak a stíóját, ahol be lehetett kandikálni.
- 38:41SPEAKER_00: Ugye ez kellett a befogadó intézménynek a hozzáállása.
- 38:45SPEAKER_00: Én nekünk az neki pluszfalt kellett építeni, tehát még többet kellett.
- 38:50SPEAKER_00: Hova tovább, ugye az 1936-os világkiállítása hatalmas, úgynevezett pannukat készített a banovák, ami az életünknek az egyik súlyponti része, amiről kiderült, hogy nem tudjuk megszerezni.
- 39:06SPEAKER_00: Tehnikai okok miatt nem tudtuk megszerezni, és akkor azt mondtam, a moda megazgatója, hogy majdani kiállított érve, és megkérdezt a kurátortól, hogy ez hány négyzetmétel, és egy ilyen volt a nemta 10, úgyhogy megcsináltuk.
- 39:23SPEAKER_00: Oda csináltuk a 30-os világkiállítási pavilonnak a mását.
- 39:28SPEAKER_00: Tehát kellett egy ilyen hozzáállás, és kellett egy ilyen együttállás.
- 39:32SPEAKER_00: Kellett az egész ez az, hogy ennek a kiállításnak például az volt a címe, hogy a bar zseni.
- 39:38SPEAKER_00: Ugye megint találtunk egy olyan figyelemfelkeltő, de releváns kiállítási címet, ez egyébként Gulyás Gábor ötlete volt, ami úgy kapcsolódik az abban kiéletműző, hogy meg a 36-os legenda szerint, amikor a 36-os világkiállítási pannok kikerültek, akkor Pikásszó odalépett, és azt mondta, hogy ki ez a pár pár zseni.
- 40:02SPEAKER_00: Tehát felépült egy olyan kiállítás, ami egy vidéki kiállító helyen tömegérdeklő, országos tömegérdeklődésre tartott számot, és nem az történt, hogy attól, hogy valami vidéken van, attól ezt le lehet abizni, hanem ezt a főkerekén már holá lehetett volna tenni ezt a kélét.
- 40:24SPEAKER_00: Volt például egy szekció, ugye az abbanováki életművet nagyon sokan sajnos hamis képeken keresztül ismerik, mert a banovákok már saját korában is nagyon sokat hamisították.
- 40:36SPEAKER_00: És mivel a kurátonnak Móš Péternek az egyik specialitása a hamisítás, nem ő hamisít, hanem a hamisítványokkal való foglalkozás.
- 40:47SPEAKER_00: Ezért részben ennek a bázisán, volt egy kiállítási szekció, amiben csak a banóvák hamisítványok voltak.
- 40:54SPEAKER_00: Tehát egy csomó olyan programelemet tudtunk beépíteni, ami Crowd Pleaser.
- 41:01SPEAKER_00: De közben releváns teljesen egyértelműen szakmai alapon kapcsolódik az életműhöz, és annak a teljességét hivatott bemutatni.
- 41:12SPEAKER_00: Ez is egy fordulópont volt.
- 41:14SPEAKER_00: És egyébként ez megint csak egy országos fordópont volt, hiszen kiderült és ehhez kellett a modem.
- 41:22SPEAKER_00: Hogy vidéken is van élet.
- 41:25SPEAKER_00: Nagyon fontos.
- 41:26SPEAKER_02: Igen.
- 41:27SPEAKER_02: Ezt jól elfelejtjük.
- 41:30SPEAKER_00: Ez egy olyan lércsőfok volt nekünk, és vagy egy újabb kapcsolódási pont, hogy ebben az egész Mosaikban talán egy újabb alkotó elek.
- 41:38SPEAKER_02: Úgy jött a gondolat ebből már így önmagából keletkezett a.
- 41:43SPEAKER_02: Ez egy organikus út volt, ami ezek után elvezetett egy ártmarket.
- 41:50SPEAKER_00: Ja, és akkor ugye ezzel párhuzamosan, mint több minden is foglalkoztunk egyébként.
- 41:55SPEAKER_00: Ez egyik, amit talán te is látod, hogy a mi működésünkben van egy olyan típus a logika, ami arra épül, hogy van egy topasz, amit mi kiválasztunk, akár például azért, mert hiány érzetünk van abban a tekintetben, hogy ez máshol jól működik Magyarországon vagy Közép-Európában még nem.
- 42:18SPEAKER_00: Lást például fotó művészet, és az egyik ilyen topasz az a műgyűtés lett.
- 42:25SPEAKER_00: Kitaláltam azt, hogy a műgyűjtéssel foglalkozni több szempontból is fontos, ugye ez a művészet fenntarthatóságának az egyik alapillére.
- 42:35SPEAKER_00: Következéppen érdemes terjeszteni, és érdemes megbecsülni a műgyűst, mint tevékenység formátok.
- 42:45SPEAKER_00: Azért kitaláltam azt, hogy adjunk ki egy magazint, ami műgyűjtőkkel foglalkozik, kifejezetten a műgyítők személyével.
- 42:54SPEAKER_00: Minden kiadvány van, hogy szempontban 12 mm 200, tehát effektív műgyűjtőket, magánygyűtőket mutattunk be, arra építve az egésznek a működési mechanizmusát, mindegyikben volt valami celebrity, Alföldi Robert, Kenai Károly.
- 43:16SPEAKER_00: Tehát, hogy az emberekben él egyfajta voyrizmus, szeretik tudni X vagy Yon a magánéletében mivel foglalkozik.
- 43:26SPEAKER_00: Tehni erről, már ilyen műgyűtés tekint lelebb tettük a fájtlát.
- 43:31SPEAKER_02: Ez is egy új nézőpont volt.
- 43:33SPEAKER_00: Abszolút.
- 43:35SPEAKER_00: És az egész segített az emberekhez közelebb hozni a műgyűst, vagy a műtárgyak vásárlását, vagy a műtárgyak tulajdonlását.
- 43:46SPEAKER_00: A műtárnyvásárlás való eljutásban még az is, aki egyébként rendszeresen elkiállításokra vagy múzeumokban, át kell lépje azt a határt, amikor el tudja hinni, hogy ez a métől kiállítás.
- 44:00SPEAKER_00: Az az ő birtokában is kerülhet.
- 44:03SPEAKER_00: Ez egy nagyon fontos fordópont.
- 44:05SPEAKER_00: Tehát, amikor mi a műtésről beszéltünk, akkor választottunk egy olyan formát, és itt megint az akadályok lebontása belül.
- 44:14SPEAKER_02: Mert azt látom, hogy a sávolságot kezdték el felszámolni a művelvezők és a mérvészetek.
- 44:20SPEAKER_00: Ez egy ingyenesen terjesztett magazin volt.
- 44:23SPEAKER_00: Folyamatosan átzett a portfolyó, de ez behúzásként terjesztettük, ez egy prémium tartalmra épülő magazín, voltartották a hirdetők, és ebből szintén legalá húsz számot kiadtunk.
- 44:39SPEAKER_00: Amikor úgy elfyttak a műtől, mint száz gyűjtőt dolgoztat, magánygy dolgoztunk fel, akkor kiterjesztettük a tematikát más gyűjtési, intézménygyűjtés, vállalati gyűjtés, fotógyűjtés, tehát elkeztünk ezzel egy picit ezzel a témában játszani.
- 45:00SPEAKER_00: És akkor te is valószínűleg érzékelést látod, hogy megszereztünk egyfajta szaktudást.
- 45:09SPEAKER_00: Ugye a műgyűtők magazinja, majd később létrehoztuk a műgyűjtő klubját, kialakult egy masszív műati bázis.
- 45:20SPEAKER_00: Ugye a médiapartnerekkel rendszeresen dolgoztunk együtt kiállítások kapcsán, ahol tovább saját médiumunkat is létrehoztuk.
- 45:29SPEAKER_00: És innentől kezdve az ember folyamatosan keresi, hogyha tudod, mit akar szérni, akkor folyamatosan keresed azokat a csatornákat, vagy eszközöket vagy eszközrendszereket, amik a cél elérésében a segítségedben lehetnek.
- 45:42SPEAKER_00: És ugye bennünk kétfajta motiváció volt.
- 45:46SPEAKER_00: Az egyik, amit korábban is mondtam, hogy a közönség és a művészet között kiépítsük a kapcsolatokat, a másik pedig az üzletvilága és a művészet világa közötti kapcsolatoknak a kiépítése.
- 46:02SPEAKER_00: Részben egyébként pontosan azért, mert azokon a helyeken, ahonnan az inspirációt vettük, azok a helyeken klasszul, szinte szimbiotikus formában látszik működni.
- 46:15SPEAKER_00: És pasztos ezen a ponton már nem lehet mást csinálni, ebből művészeti vásár kell csinálni.
- 46:20SPEAKER_00: Ugye gyűjtőként, vagy műkedőként, én elkezdtem addigra művészeti vásárolra járni, és az, amit ezekben a közegekben tapasztalsz, az az, hogy olyan nyitottság, izgalom, fesztiválszerű hangulat övezi ezeket az eseményeket.
- 46:43SPEAKER_00: Némá szinten másodlagos, a közegmaga a művészeti tartalmakra épül, valahogy a hangulata az egésznek.
- 46:51SPEAKER_00: Az elviszi, miközben egyébként tudod, hogy azért van ilyen hangulata, mert egy kortárképző művészetre épül, tehát azért ez meghatározza annak a színsége, a sokfélesége, a kommunikációs ereje.
- 47:05SPEAKER_00: Amikor ezek a mozai kockák megvoltak, akkor összeállt a kép művészeti, a következő lépés ez egy művészeti vásárlát.
- 47:14SPEAKER_00: Hát egy olyan jellegű művészeti vásár, aminek az alapfilozófiája, az az, hogy kihallzzuk a művészetet a múzeumból.
- 47:26SPEAKER_00: Nemzetközi kontextusban helyezzük a magyar művészetet.
- 47:31SPEAKER_00: Ezek mind új jelenek.
- 47:32SPEAKER_00: Voltak korábban is egyébként vásárni próbálkozások.
- 47:37SPEAKER_00: De azok az egyik új, amit még behoztunk az, hogy csak kortárs.
- 47:44SPEAKER_00: Nincs benne klasszikus, nincs benne, nem tudom, ékszer, megfazekas munka, meg csilingelő angyalkal, meg nem tudom micsoda, hanem ez kőkeményen és csak kortárs.
- 48:00SPEAKER_02: Igen, volt üzlettársam az nagy kortárgyűjtő volt.
- 48:04SPEAKER_02: És azért kaptam fel a fejemet az újpesti börjára, mert neki ott van a cége, ez a pauker nyomda volt, és a Vértes Gából volt az üzletek.
- 48:14SPEAKER_00: Ez Drága Gábort.
- 48:16SPEAKER_02: Ő volt az üzlettársam minden ilyen tizen éven keresztül, amik szegényként meg nem halt.
- 48:22SPEAKER_02: El nem ment közöttünk, és ugye.
- 48:24SPEAKER_02: Hát ő fontos.
- 48:26SPEAKER_02: Nál azokat a sztorikat én is végighallgattam, hogy azért nagyon sokszor volt olyan, hogy ő is úgy vállalt be dolgokat, hogy mondta, hogy tudom, hogy nem tudod kifizetni.
- 48:37SPEAKER_02: Agy egy műtárgyat, és annak egy része otként is van az irodában.
- 48:41SPEAKER_00: Igen, igen, Gábor nem kedveltem, és csinesen érzem meg, hogy az idejében visszatérünk a punkkerhez, Gábor biztos, rahallen.
- 48:51SPEAKER_00: Ugye annak idején, amikor Gábor élt, akkor a póker volt az a budapesnek.
- 48:57SPEAKER_02: Mivel nekem egy másik cégben voltunk mi üzlettársak, de nyilván mi is mindent a pokernyomdával gyártottunk, már csak azért is, mert ugye a tulajdonosi összefonódás volt.
- 49:07SPEAKER_02: Azért én így kerültem közel a művészethez.
- 49:10SPEAKER_02: Hát ott nálában nem másért az üzletársam is így lett gyűjtő, hogy most szegények mind a ketten már elmentek, de ő is egy ilyen ilyen magángyűjtő volt, akivel így folyamatosan jártunk, de jártunk az Európában árverésekre.
- 49:28SPEAKER_02: Én nem lettem idő, de annak az izgalmát azt úgy megtudtam, tehát, hogy érzem a leveget, hogy nagyon jó a levegőben ez a.
- 49:38SPEAKER_02: De nem is vásároltál nem vásároltam.
- 49:42SPEAKER_00: Nem azt akarom mondani, hogy ez ciki, ez egy sziki.
- 49:46SPEAKER_00: De vásároltam, mint anyag.
- 49:48SPEAKER_00: Vásároltam.
- 49:48SPEAKER_00: Ez azért fontos, mert ugye nálunk van.
- 49:52SPEAKER_00: Ugye az egyszerűség kedvért működőkről beszélünk eddig, de onnantól kezdve az ember elkezd egy olyan voló menő kereskedelmi platformot kiépíteni, mint amin egy művészeti vásárl, akkor egy csomó mindenben egy picit szofisztikálbbá, vagy érzékenyebbé válik a viszony.
- 50:08SPEAKER_00: Ugye mi piacot akarunk csinálni a kortás képző művészetnek.
- 50:14SPEAKER_00: És éppen ezért egy olyanhoz fordulni, mint amilyen te vagy.
- 50:20SPEAKER_00: Nem szabad azzal az elvárással, hogy már pedig neki gyűjtővé kell válod.
- 50:28SPEAKER_00: Hanem be kell kereskedőként, galériásként, be kell lérnünk azzal, hogy te vásárolsz.
- 50:36SPEAKER_00: Amikor kedved van, vagy amikor úgy áll, vagy amikor arra jeszít, ha valami megtetszik, akkor vásárolsz.
- 50:41SPEAKER_00: Tehát nem kell ráerőszakolni.
- 50:43SPEAKER_02: Igen, nekülben a Gáborék ezt is tanították nekem.
- 50:47SPEAKER_02: Tehát azt mondták, kérdeztem, hogy mitől jó egy mű, hát azt mondja, hogy tetszik nekem.
- 50:54SPEAKER_00: Igen, így van.
- 50:56SPEAKER_00: De ezébént Magyarországon, vagy itt nálunk, a piacipítésnek az egyik korlátja sajnos.
- 51:05SPEAKER_00: Nálunk a galériák, a vezetőgalériák jelentős része, az kifejezetten kritikusan viszonyul a gyűjtök és a vásárlhoz, és nem tekinti kellő mértékben felkészül a gyűjtőnek azt, aki bizonyos alapkövetelményeknek nem felel meg.
- 51:23SPEAKER_00: Nincs tanácsadója, nincs koncepció a gyűjtemények.
- 51:26SPEAKER_00: Ennek következtében ugye mondtam egy 120 magányűvel csináltunk interjút.
- 51:31SPEAKER_00: Ma Magyarországon olyan, és ezek között volt nekek két-három ezer műtárja van, és még ő is azt mondta, hogy én nem vagyok gyűjtő, én csak vásárolgatok.
- 51:42SPEAKER_00: Azért, mert vele szemben az a Galériák által támasztott szakmai elvárás, hogy az ő viszonya, sokkal felkészületebb kéne legyen a saját gyűjteményéhez, ezért ő nem is mérít a gyűjteménynek hírni, és a saját magát nem is tekinti a gyűjtőnek.
- 51:59SPEAKER_00: Ez komoly korlát egyébként.
- 52:02SPEAKER_00: Miközben ha elmész, a már szombanyt elmész nyújban, ott valaki, aki megveszi élete harmadik műtárját.
- 52:12SPEAKER_00: Innentől kezdve elkezdi magát gyűjtőnek tekinteni, ami miért jó, aki gyűjtőnek tekinti magát, annak gyűjtői identitása van.
- 52:20SPEAKER_00: A gyűjtő identitásnak az egyik legfontosabb attribúta, hogy rendszeresen műtárgyat vásárol.
- 52:28SPEAKER_00: Tehát, ahol könnyű gyűjtőnek érezned magad, ott könnyebben is fogsz gyűjtővé válni.
- 52:35SPEAKER_02: Értem.
- 52:36SPEAKER_00: Vagy rendszeres vásárroll.
- 52:38SPEAKER_02: És ez a koncepció ezt tetten érhető az árt már kedben.
- 52:41SPEAKER_00: Abszolú.
- 52:42SPEAKER_00: Éppen az volt az egyik, amikor a formátum mellett döntöttem, akkor pont az volt a döntőszempont, hogy ez egy olyan közeg, ahol tényleg kijöttünk a múzeumból, tényleg kijöttünk a galériák zárt világából, nyitottak vagyunk, sokfélék vagyunk, szeretetre méltatok vagyunk, volgányok vagyunk, és lazárultak.
- 53:07SPEAKER_00: Abszolút ilyen típusú skropolósoktól mentesek.
- 53:10SPEAKER_00: És ez nagyon fontos.
- 53:12SPEAKER_00: Ennek az a következménye, hogy nálunk az Art Market Budapesten az életük első műtárgyát megvásárolók száma elképesztő jelentős.
- 53:23SPEAKER_00: Ez könnyű.
- 53:25SPEAKER_00: Oda lehet menni, lehet róla beszélgetni, össze lehet hasonlítni, csomó mindent.
- 53:32SPEAKER_00: Ez tényleg csak 1500 forig 15 millió.
- 53:38SPEAKER_00: Hó hát akkor.
- 53:40SPEAKER_02: Tehát úgy érten.
- 53:43SPEAKER_00: Ez abszolút, ez az egyik legfontosabb eleme annak, amiről az art marketbenest szól.
- 53:50SPEAKER_02: Azért ez nagyon szépen kirajzoltad nekem azt az utat, ami organikus, de nagyon fontos állomásokból áll, ahova el lehetett jutni.
- 54:00SPEAKER_02: Nagyon érdekes, mert így még egy kicsit én is más, hogy nézek rá az art marketre, mert el.
- 54:08SPEAKER_00: Én is érkezem belekényszerítesz abban, hogy ezt az egész folyamatot.
- 54:13SPEAKER_02: De kell is szerettem volna megérteni, meg azt is szeretném, hogy a nézők meg a kedves hallgatók is megértsék, hogy hogyan ez, mert én nagyon sokszor tapasztalam mi is azért egy aránylagprémium kiadvány csinálunk, és ezt az elitizmust, ezt egy kicsit, hogy ez korlátokat is felállít, nem csak azt mondjuk, hogy valami nagyon magas, hanem ez korlátozza is ennek a népszerűzés.
- 54:45SPEAKER_02: Gyakorlatilag azért itt amit te elmeséltél, nekem az jött le benne, hogy hogy lehet közel hozni az emberhez, aki nincsen megbényezve azonnal, hogy mondjuk azt vesz meg, amit szeretne, meg amit szeretne esetleg a nappaliba látni, amit utána szeretne hozzá egy másikat, mert akkor ráérez az ízére, és akkor jön.
- 55:08SPEAKER_02: És én is azt nagyon osztam azt a véleményt, amit mondtál most, meg amit kialakult ebből a dolgból, hogy olyan jó, hogyha ez ennek a talán talán a belépési küszöbe, az elméleti belépési küszöböt egy picit lejjebb tudjuk menni ahhoz, hogy többen át tudjanak lépni rajta.
- 55:28SPEAKER_00: Hogy nem?
- 55:29SPEAKER_00: Hát mert nem feltétlenül anyagi akadályom lennek, hanem inkább pszichés vagy társadalmi.
- 55:33SPEAKER_02: Mondtat, hogy most lesz a 16.
- 55:36SPEAKER_02: oktár 15én, ez hol lesz most?
- 55:40SPEAKER_00: Az MTK sportparban.
- 55:42SPEAKER_00: Ugye azt kell mondjam, hogy az MTK Sportparkban talált számos tekintetben igazi otthonára az altmarkerest.
- 55:52SPEAKER_00: Ugye mi hosszú ideig voltunk a mindenállás, amit nagyon szerettünk.
- 55:56SPEAKER_02: Igen, arra emlékszem?
- 55:57SPEAKER_00: Tíz év, utána több is mint tíz év.
- 56:01SPEAKER_00: Tehát mi ott azt nagyon belaktuk minden szögletét ismertük az én kisányom azt hittem, hogy én odajárok dolgozni, ahol ő így nőtt fel.
- 56:11SPEAKER_00: De számos tekintetben nagyon komoly kihívások erre állította a tervezőket, a kivitelezőket, azért ez mégsem egy kiállítási csarnoknak ki talált épületkomplexum volt.
- 56:23SPEAKER_02: És az MTK ez megvan.
- 56:25SPEAKER_00: Az MTK sportpark az első olyan hely Magyarországon, ahol művészeti vásárt rendezett vagy szervezett bárki, bármikor, amelyik egy légtérben volt.
- 56:45SPEAKER_00: Mert akár régen volt a műsorokban, az is ilyen szaszét szabad kiállítási terekre bomlak, a milenárs aztán a bálában töltöttünk valami lényegében alkalmatlan.
- 56:59SPEAKER_00: Most már aztán végképp még ott a Hadügyminisztérium kezelésébe került.
- 57:04SPEAKER_00: És akkor bejöttünk ide, és gyakorlatilag korlátlanul.
- 57:08SPEAKER_00: A falépítő csapatok, ezok beállnak kamionnál a kiállított térbe.
- 57:14SPEAKER_00: Ugye ezek fontos, és a közönség számát.
- 57:17SPEAKER_00: Ez is fontos fő.
- 57:19SPEAKER_02: Én én voltam kiállító külföldön, úgyhogy tudok szólsz.
- 57:22SPEAKER_02: És lehet tényleg.
- 57:23SPEAKER_02: Nem tudom, hogy ez milyen.
- 57:24SPEAKER_00: De az, hogy a kiállítói komfortot, és ami nagyon fontos a látogatói komfortot.
- 57:31SPEAKER_00: Minden korábban magasabb szinten tudjuk biztosítani, ez kulcskérdés.
- 57:37SPEAKER_00: És akkor, amikor belépsz egy olyan kiállítási térbe, ami egy hatalmas csarnokban van, hát az lenyőzi az emberek.
- 57:44SPEAKER_00: Egészen más.
- 57:45SPEAKER_00: És ugye általában azért a vásárol az ömmel többé-kevésbé így néz ki.
- 57:50SPEAKER_00: Úgyhogy mi most itt odaértünk, vagy egy picit hazaértünk.
- 57:54SPEAKER_00: És ugye ez egy tavalyát adott épületkomplexum, és én nem gondolom, hogy ez értek, de a kolleganő, aki ezekkel az aspektusokkal foglalkozik, rendezvényszervezési szempontból nagyon okosan van kitalálva a belső infrastruktúrát, a tájékoztató felületek, a különböző funkciók egymás mellé rendelése.
- 58:16SPEAKER_00: Tehát valóban azt lehet látni a parkoló helyek számon.
- 58:21SPEAKER_02: Nem egy lényeges dolog.
- 58:24SPEAKER_00: Annál is inkább, mert akárha bálára gondolsz, vagy a millenársra gondolsz, ott vérzattak a látogatóink, de már kiállítóink is, hogy hova parkolják az autóiket itt több száz parkolár rendelkezésre.
- 58:40SPEAKER_00: Teh-nagyon klasz az új hely megnyugtatóan biztosított az épületek, vagy az épület melletti terület ahhoz, hogy mi kötéli szoborparkot állítsunk.
- 58:51SPEAKER_00: És ez ugye a Kerepesi utóban ez a volt Taurusz, hogy a volt mislám.
- 58:57SPEAKER_02: Minden jár szerint aránlahoz közel.
- 59:01SPEAKER_00: Közvetlen az arénapáza mellett.
- 59:04SPEAKER_00: Ahova több megfogyasztani állnak az emberek, annak van a tő szomszédságában.
- 59:09SPEAKER_00: Szóval.
- 59:10SPEAKER_00: Úgyhogy szeretjük, azt kell, hogy mondjam, és egy nagyon jól kérde.
- 59:15SPEAKER_02: Én azt gondolom, hogy ez a beszélgetés és az a történet, amit ífelztél a kezdeti kommunikációs, az én kedvem még jobban meghozta arra, hogy ezt most tüzetesen megnézzen.
- 59:28SPEAKER_00: Hát amiről eddig beszélgettünk, ami abból érdekes, az mind bent van valamilyen formában az art a kedben.
- 59:36SPEAKER_00: A fotó, külön fotószekció, a gyűjtőkkel való foglalkozás a szomrok.
- 59:42SPEAKER_00: A szoborról már nem is beszéltünk, hogy a szobrász hogy jön be, hogy a szobrászat, az a művészet és a közönség közötti kapcsolatépítésnek a legközvetlen mondja.
- 59:54SPEAKER_00: Mi ezért foglalkozunk a kötérli szobrászattal, most már hosszú évek voltál, mi létrehoztunk ez az új topos.
- 1:00:04SPEAKER_00: Ezért hoztunk létre mi egy szobrászati munkacsoportot, ahol a szobrászattal való foglalkozásnak, a szoborállítással való foglalkozásnak, minden aspektus át lefedjük.
- 1:00:14SPEAKER_00: A szerzői jogi részletektől a produkcióig, tehát a gyártásig.
- 1:00:20SPEAKER_00: Ez nálunk ott megjelenik.
- 1:00:22SPEAKER_00: Egyrészt a kiállító térben belül is, ugye a háromdimenziós installatív művészeti tartalmak, ezek nagyon erősen jelen vannak, de a köztéli szoborparkunk, ez egy legalább 30, most még nem tudom, hogy még van egy hónap nyitásig, hogy pontosan hány szobor lesz, tehát képzelni egy harminc köztéli szoborból áll a szoborparkot, soha nincs ilyen, vagy sehol nincs Magyarországon.
- 1:00:47SPEAKER_00: Tehát, hogy ezek itt most majd mind elképesztőzgalmas módon, itt lesz 30 ország kiállítója.
- 1:00:55SPEAKER_00: Gondolj bele, hogy itt három hét múlva a világ harminc országában elkezdenek csomagolni, Nigériától, Koreáig, Szalvadortól, Tillisigig, elkezdenek csomagolni a galériások, meg a művészek vagyok.
- 1:01:18unknown: Budapesten.
- 1:01:19unknown: Elképesztem.
- 1:01:21SPEAKER_02: Azt kell mondjam, hogy ha ezt valaki végighallgatja, és végignézi ezt a beszélgetést, akkor azt merem neked visszajelni, hogy hihetetlenül meghoztad a kedvét, mert nagyon komoly történetek vannak mögötte, ameddig ezzel jutott ez a kiállítás.
- 1:01:42SPEAKER_02: És hát most én is biztos vagyok, nekem be van írva különben aptáramban, úgyhogy mindenkinki.
- 1:01:49SPEAKER_00: Október 15-étől 18-ányig, csak azért mondom, hogy így van.
- 1:01:53SPEAKER_00: Remélem, jó helyre kezünk.
- 1:01:54SPEAKER_02: Így van, és a kerepesi úton lesz, tehát a MTK Sportpark.
- 1:01:59SPEAKER_02: Így van.
- 1:02:00SPEAKER_02: Amit most vitákem emrég.
- 1:02:02SPEAKER_02: Igen, így van.
- 1:02:03SPEAKER_02: Igen.
- 1:02:03SPEAKER_02: Úgyhogy én azt gondolom, hogy most annyi dolgom van csak, mert én ha tehetném, hallgatnám még, és lehet, hogy még majd megyünk tovább ebbe a dologban, mert nagyon érdekel engem ez a gyűjtői, nemgyűjtői identitás, és nem is tudtunk arra időt szabni, de hát, ha egy következő alkalommal meg tudjuk tenni, hogy azért te is műjtő lettél, vagy legalábbis gyűjtöd a azokat az alkotásokat, amit.
- 1:02:32SPEAKER_02: Szívesen tekintem magam, hogy gyűjtőnek.
- 1:02:35SPEAKER_02: Én óvatosan fogalmaztam, te fogalmaztam ezt.
- 1:02:39SPEAKER_00: Ezt a fajta óvatosság, amit ezt le kell tudni.
- 1:02:41SPEAKER_02: És látod, ez nekem már teljesen automatikusan jön.
- 1:02:44SPEAKER_02: Hogy én azt gondolom, hogy erről majd még beszéljünk, de addig nagyon jó készülőst kívánok nektek, mert ahogy jöttél ide, hát most egy órára ki kellett szakadjál a nagyon aktív információ áradatban, amit gondolom ilyenkorban egy hónappal a kiállítás előtt, és minden jöttünk bihenni.
- 1:03:02SPEAKER_02: És nagyon szépen köszönöm neked ezt a beszélgetést, mert nagyon érdekes és izgalmas volt.
- 1:03:08SPEAKER_00: Köszönöm szépen én is köszönöm, és mindenkinek, aki meghatok.
- 1:03:12SPEAKER_02: Nagyon szépen köszönöm a kedves nézőknek, hogy végighallgattatok, végignéztétek ki, Youtube-on, ki Spotifyon, ki máshol, és természetesen, hogy ha tetszett a műsor, akkor várnék egy lájkot, ha valamilyen bármilyen gondolat erresztek bejutaszt, kommentekbe, de a legfontosabb, hogy október 15-től 18-ig az MTK Sportparkban mindenképpen el kell látogatni.
- 1:03:41SPEAKER_02: Én biztos, hogy ott leszek, én is ott leszek.
- 1:03:44SPEAKER_02: Nagyon szépen köszönöm neked a beszélgetést.
- 1:03:46SPEAKER_02: Viszont látásra, viszont halás!